2024. szeptember 10., kedd

A szociális védelem negyven éve

Topolya és Kishegyes község Szociális Központjának igazgatóját a segítségnyújtás aktuális formáiról kérdeztük

Negyven évvel ezelőtt kezdte meg munkáját Topolya község szociális központja, amihey 1991-ben csatlakozott a kishegyesi szervezeti egység.

Az intézmény nemcsak a szociális ellátás és támogatás terén fejti ki munkáját, de jogi és családsegítő, tanácsadói, valamint gyermekvédelmi feladatai is vannak. Az igazgatónő, Jasmina Zimonjić a Topolya községre vonatkozó adatok kapcsán elmondta, hogy az utóbbi években nem változott lényegesen a szolgáltatásaikat igénybe vevők száma.

Jasmina Zimonjić (Kazinczy Pszterkó Diana felvétele)

Jasmina Zimonjić (Kazinczy Pszterkó Diana felvétele)

– A szociális központ rendszeres havi anyagi segítségét Topolya községben 861 család vette igénybe tavaly, emellett 1715 gyermekeit nevelő család szerepelt a jegyzékünkön a szolgáltatásaink felhasználójaként. A fekvőbeteg ellátásra szánt támogatást 286 esetben ítéltük oda, az intézményes kezelésre 62-en jogosultak – ismertette az igazgatónő, aki hozzátette azt is, hogy varázspálcával nem rendelkeznek a munkatársaival, de ezekben a nehéz időkben is igyekeznek szolgálni a polgárokat, s ehhez a községtől kapnak anyagi segítséget.

– Munkatársaimmal csapatként kezeljük a hatáskörünkbe tartozó ügyeket, a lehetőségeinkhez mérten igyekszünk valamennyi hozzánk befutó problémára megoldást találni. A bizottságunk döntésekor minden helyzetben elsősorban a gyermekek védelmét tartjuk szem előtt, a nemzetközileg elfogadott jogrend alapján is. Emellett a beteg és idős rászorulók élveznek előnyt részünkről – mutatott rá az igazgatónő. A szociális központ tanácsadással is foglalkozik. Ebbe a kategóriába tartozik az idős, magányos polgárok segítését szorgalmazó házi látogatás. Négy szakképesített egyén összesen 60 rászorulóhoz látogat el a községben. A speciális nevelési igényű gyermekek kísérete is szerepel a programjukban, amelyben a község területén több mint 30 család vesz részt.

A topolyai szociális központ épülete: Aki nem jelentkezik, az láthatatlan a rendszer számára (Herceg Elizabetta felvétele)

A topolyai szociális központ épülete: Aki nem jelentkezik, az láthatatlan a rendszer számára (Herceg Elizabetta felvétele)

– A minimális bevételű vagy bevétel nélküli személyeket, háztartásokat két alkalommal 3-3 ezer dinárral segíthetjük. Súlyos elemi csapás, tűzeset alkalmával a községi elnök jóváhagyásával gyorssegélyt adhatunk – mutatott rá Jasmina Zimonjić. A szociális támogatás alapfeltétele, hogy a rászoruló rendelkezzen igazolvánnyal, a központ az elmúlt időszakban 29 egyénnek nyújtott segítséget az igazolvány elkészítésében. A másik követelmény, hogy az egyén szerepeljen a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat nyilvántartásában, illetve háromhavonta jelentkezzen az irodában. Abban az esetben, ha nem jelenik meg az előre egyeztetett időpontban, az illető elesik a szociális ellátástól is. A segélyben részesülőknek joguk van havi 1500 dináros gyógyszertámogatásra, és akik több szempontból is hátrányos helyzetűek, 6000 dinárt kapnak tűzrevaló vásárlására.

– Sajnos vannak olyan egyének, akik szégyellik a nehéz helyzetüket, betegségüket, ezért nem kérnek segítséget. A rendszer egyik hátránya, hogy ha a rászoruló nem nyújt be kérvényt, vagy ismerős-szomszéd nem jelzi nekünk az ismerőse gondját-baját, akkor számunkra ezek az egyének láthatatlanok – mondta el az igazgatónő, aki arra kérte a polgárokat, hogy ha tudomást szereznek olyan idős vagy beteg egyénről, akinek egyedül kell megbirkóznia a terhével, azt jelezzék a központ 024/715-810-es telefonszámán. Mint kiemelte, egyáltalán nem biztos, hogy megoldódnak az érintettek problémái, de mindenkit meghallgatnak, és igyekeznek valamilyen jó lépést tenni a munkatársaival. Továbbá nyitottak mindenfajta együttműködésre mind a község szociális, egészségügyi jellegű intézményeivel, helyi közösségekkel vagy társadalmi csoportosulásokkal, mind a belügyi szervekkel. Topolya és Kishegyes Község Szociális Központjának működését elsősorban a topolyai önkormányzat támogatja, a projektumok végrehajtásától kezdve a működési költségekre összesen 24 millió dináros keret áll rendelkezésükre.