2024. szeptember 15., vasárnap

Sportnap a tó mellett

A topolyai Mezőgazdasági Iskola az eddigi hagyományoknak megfelelően az elmúlt hétvégén sportnapot tartott, amelynek helyszíne az intézmény melletti sportpálya, illetve fás terület volt.

Fotó: Benedek Miklós

Fotó: Benedek Miklós

Az egész hét folyamán iskolába járó, illetve a gyakorlati oktatáson részt vevő diákoknak ez nagyszerű alkalom arra, hogy kipihenjék a fáradalmaikat és jót szórakozzanak, ugyanis a különböző vetélkedők mellett (labdarúgás, kötélhúzás, lábtenisz, szkander stb.) arra is lehetőség nyílik, hogy közös sütögetés alatt tovább mélyítsék baráti és osztálytársi kapcsolataikat. Ez a rendezvény egyáltalán nem a győzelemről szól, a legvidámabbak mindig a vesztesek, így a sértődés is ki van zárva ezen az eseményen. Nem mellékesen a végzős diákok egyik utolsó közös programja ez a sportnap, és általában minden osztály erre az eseményre készíti el egyenpólóját, és mutatja be iskolatársainak a leginkább szellemes idézetekkel díszített rövidujjúkat. Jelen sorok írója szerint az idei év „legjobban” sikerült idézete így hangzik: 25 új munkanélküli.