2024. szeptember 15., vasárnap

A Topolyáról elszármazottak első találkozója

Elkészült a Topolyai Nyár programja

Szerbia Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Telekommunikációs Minisztériuma Topolya Község Idegenforgalmi Szervezetén keresztül a múlt évhez hasonlóan az idén is támogatja a Topolyai Nyár elnevezésű rendezvénysorozatot.

Városunk legnagyobb tömegeket megmozgató rendezvénye a Vajdasági Parasztolimpia (Benedek Miklós felvétele)

Városunk legnagyobb tömegeket megmozgató rendezvénye a Vajdasági Parasztolimpia (Benedek Miklós felvétele)

Tölgyesi Huba, az Idegenforgalmi Szervezet igazgatója lapunk kérdésére elmondta, hogy a minisztériumtól egymillió dinár támogatást kaptak, ebből nem tudnak ugyan nagy bővítéseket végrehajtani, de a rendezvénybe több új elem is bekerült. Egyik a szerdán megrendezett Gyereknap, valamint a novemberi Szármafesztivál. Előbbit tavaly is megszervezték, de akkor nem szerepelt a Topolyai Nyár programjában, az utóbbiról azonban tudni kell, hogy tavaly is támogatásban részesült, viszont akkor a szervező Origo civil szervezet volt a kedvezményezett, most pedig, hogy bekerült az egységes programba, az Idegenforgalmi Szervezet. A tavalyihoz képest ezenkívül új rendezvények nem kerültek a programba. Mint megtudtuk, a rendezvénysorozat részét képezik a már megtartott Juhfesztivál, az augusztusi Vajdasági parasztolimpia és újkenyér-ünnep, majd szeptemberben az Expo, a városnapi rendezvények, a Mézkarnevál, és legvégül a már említett Szármafesztivál. Emellett városunkban és környékén több nagyobb volumenű rendezvény is van, többek között a közelmúltban lezajlott Vajdasági Vágta vagy a Szarvasmarhatenyésztők Napja, és a hétvégén, június 11-én kerül sor a Ballagók bulijára. Júliusban szervezik meg a 9. Íjász és Kézműves-találkozót a vásártéren, és az idén szeptemberben is lesznek zobnaticai lovasjátékok. Ezek a legnagyobb tömegeket vonzó események, de ezek mellett számos rendezvényre sor kerül a nyár folyamán a község falvaiban is. Például Pannónián június 19-én lesz a Panonski kotlić elnevezésű főzőverseny, Bácskossuthfalván szeptemberben szervezik meg a Szüreti napokat, és minden település megünnepli a falu napját. A szervezet ezekről az eseményekről is tájékoztatja az embereket a weboldalán és a Facebookon.

Tölgyesi arról is beszámolt, hogy egy-egy esemény szervezéséből több civil szervezet, intézmény is kiveszi a részét. Ez a múlt év során alakult ki, és az Idegenforgalmi Szervezet mellett a Művelődési Ház, a Juhász Erzsébet Könyvtár, Topolya Község Múzeuma, a helyi közösség, különböző civil szervezetek, mint például a Termelők Egyesülete, a Gazdakör, az Arcus Környezetvédő Egyesület, több rendezvényt szervezett meg közösen, így az idei program is közös munka eredményeként valósul meg, a szervezéshez pedig folyamatosan támogatást nyújt a helyi önkormányzat is.

Az idei Parasztolimpiával kapcsolatos a hír, hogy a szervezők tervei szerint a rendezvény otthont adna a Topolyáról elszármazottak, külföldön élők, dolgozók találkozójának is, amelyre mindenkit várnak, hogy éreztessék velük, hogy nem felejtették el, és visszavárják őket.