2024. szeptember 15., vasárnap

Motoros találkozó a tóparton

Az elmúlt hétvégén a Topolyai tó partján a helybeli Sinovi Severa (Észak fiai) motoros klub immár hetedik alkalommal szervezett motoros találkozót, amely minden eddiginél több látogatót vonzott.

A rendezvény pénteken este kezdődött, és az első nap végére mintegy hatszáz motoros érkezett, akiknek a szervezők vacsorát biztosítottak, majd akusztikus zene következett, amit a korábbi Inbox zenekar tagjai szolgáltattak. Szombaton a tömeg tovább nőtt, a szervezők ekkor is igyekeztek ellátni a vendégeket, akik részére ezer porció babot készítettek, amelynek már csak a feltálalása is két órán át tartott. Délután került sor a hagyományos felvonulásra a város utcáin, amelyben becslések szerint ötszáz motoros vett részt, természetesen fokozott rendőri felügyelet mellett. Ezután különböző motoros ügyességi játékokat tartottak, és a legjobbak a szponzorok és a helyszínen bódét felállító kiskereskedők ajándékait nyerték el, és tombolára is sor került, amelyen szintén értékes nyeremények találtak gazdára. Az esti órákban a Trilogy és a Route 5 Blues Band szórakoztatta a nagyérdeműt, miközben időnként csak a hangulat kedvéért fel-felbőgtek a motorok. A vendégek közül legtöbben az éjszakai órákban, a koncertek után hazaindultak, a végleges táborbontás viszont vasárnap délelőtt következett be. Az egész Szerbia területéről érkezett vendégek mellett macedóniai, boszniai, horvátországi, szlovéniai, magyarországi, ausztriai motoros klubok képviselőivel is találkozhattunk. A rendezvényen természetesen nemcsak motorosok vettek részt, hanem Topolya és környéke „civiljei” is nagy számban képviseltették magukat. Lapunk kérésére Turuc József, a Sinovi Severa klub tagja elmondta, a találkozó akkora, hogy a klub tizenöt tagja már nem tudja kézben tartani; egy akkora rendezvénnyé nőtte ki magát, amely sokkal több szervezést igényel, több büfére, toalettre lenne szükség, és lassan a terület is kicsi lesz. Mint mondta, szükség lenne arra, hogy a helybeli Idegenforgalmi Szervezet is valami úton-módon kivegye a részét a szervezésből, hisz a látogatók számát tekintve ez az egyik legnagyobb rendezvény a községünkben. Turuc arról is beszámolt, hogy a rendezvényt az idén is számos cég, kiscég, magánszemély támogatta.