2024. szeptember 15., vasárnap

Még egy hétig látogatható a dr. Hadzsy Jánosról szóló kiállítás

Az idei, májusi országszerte megrendezésre kerülő Múzeumok éjszakája elnevezésű rendezvénysorozathoz immár nyolcadik alkalommal csatlakozott Topolya Község Múzeuma.

A helyi szervezők ebből az alkalomból városunk egy jelentős személyiségének állítottak emléket, annak apropóján, hogy az idén ünnepeljük az orvos, tűzoltóparancsnok, dr. Hadzsy János születésének 165. évfordulóját. A május 21-ei program részét képezte egy túra, amellyel Hadzsy nyomába eredtek az érdeklődők, míg a múzeum épületében egy nagyszabású kiállítás is megnyílt. A múzeum ugyan rendelkezett egy állandó Hadzsy-tárlattal, de a jubileum alkalmából több újdonságot is bemutattak Hadzsyról, aki egyebek mellett megalapította a helybeli Önkéntes Tűzoltó Egyesületet, de országgyűlési képviselő is volt, valamint sokat tett városunk közegészségének javítása érdekében, többek között szorgalmazta az artézi kutak fúrását, és ebben igyekezett jó példával elöljárni, ugyanis a saját udvarában fúratta az első kutat, amit utána megnyitott a polgárok előtt. A kiállítás újdonságai között szerepelt több olyan képzőművészeti alkotás, amely az önkéntes tűzoltóságot népszerűsítette, de igen izgalmas a különféle orvosi műszereket, többek között a szemműtéteknél használatos eszközöket bemutató rész is. Amellett, hogy a kiállított plakátokról számos információt szerezhetünk a hírneves polihisztorról, megismerkedhetünk a családjával és a leszármazottaival is, akik között szintén találunk orvosokat. A tárlat, amely pozitív visszhangot kapott, és eddig is számos látogatót vonzott, július 12-éig látogatható, hétköznapokon 8 és 14 óra között. Gazsó Hargitától, az intézmény vezetőjétől azt is megtudtuk, hogy a kiállítás ezt követően a szentesi Koszta József Múzeumba vándorol, ez az intézmény anyagilag is támogatta a kiállítás létrejöttét, amihez hozzá kell tennünk, hogy a görög származású dr. Hadzsy János Szentesen látta meg a napvilágot, és orvosként költözött Topolyára, hogy azután rövid élete alatt folytatott tevékenységével kitörölhetetlen nyomot hagyjon a város történetében.