2024. szeptember 15., vasárnap

Két ősi anyag egységes egésze

Vékony Oltványi Irén és Vékony Lajos közös tárlata

A Jugoszláv Kerámiatriennálé indulásakor,1968-ban állított ki első ízben Topolyán, a könyvtárban Vékony Lajos kerámia- és képzőművész, aki huszonöt éves pedagógusi pályafutás után 2008-ban vonult nyugállományba. 2016 nyarán másodízben, kortárs műalkotásaival mutatkozik be topolyai közönségének, ezúttal feleségével, az 1970-től selyemfestészettel foglalkozó Vékony Oltványi Irén ipar- és képzőművésszel. Második közös kiállításuk augusztus 20-áig tekinthető meg a topolyai Art Galleryben. A Szabadkán élő művészházaspár kiállítását Zsáki István festőművész, a Topolyai Művésztelep házigazdájának köszöntője után a kiállítók pedagógustársa, Mulic Márta, magyar nyelv és irodalom szakos tanárnő nyitotta meg.

A kiállítás augusztus 20-áig látogatható az Art Galleryben (Szabó Anikó felvétele)

A kiállítás augusztus 20-áig látogatható az Art Galleryben (Szabó Anikó felvétele)

– A két művész élete, alkotásai forrnak itt egységes egésszé. Itt találkozik s szépen megfér egymás mellett, kiegészítve egymást a két ősi anyag, a kerámia és a selyem. A súlyában, erejében nehéz kerámia s a könnyedséget, a lebegést igéző selyem – osztotta meg gondolatait hallgatóságával a megnyitón Mulic Márta, és kiemelte:

– Itt a művészet több ága képviselteti magát: fotó, festmény, szobor, kerámia, selyemkelme. A művészi sokszínűség ékes bizonyítéka az itt oly békében simuló, egymást kiegészítő darab. Megszólítva a szemlélőt, hol a tenger mélyének titokzatos világa, hol az óramű precíz szerkezetének figurája indítja el az új gondolatot, s így a pontos kompozíció és a lebegő absztrakció, a színek, a vonalak, a formák kapnak el bennünket, s visznek a képzelet szárnyán.

Az Art Gallery terében a látogatókat jelenleg hatvanegy műalkotás, köztük kerámiatálak, térbeli, háromdimenziós kerámiaszombrok, olajfestmények, valamint akvarell és temperakombinációból született alkotások várják, valamint selyemképek. A felsoroltakon kívül nagyméretű fotók is láthatók Vékony Lajos alkotásairól.