2024. szeptember 14., szombat

Hátrányból előnyt

A topolyai önkormányzat gazdaságfejlesztési és idegenforgalmi lehetőségeiről dr. Vikor László, a községi tanács illetékes tagja nyilatkozott

Dr. Vikor László 1961-ben született a Topolya melletti Gunarason, ahol az általános iskola első nyolc évét is fejezte, majd ezt követően Topolyán a kilencedik és tizedik évet, ami után a szabadkai Egészségügyi Középiskola tanulója lett. Felsőfokú végzettséget a Szarajevói Egyetem állategészségügyi szakán szerzett 1987-ben.

A Pobedai Mezőgazdasági Birtokon farmot vezetett, fuvarozó céget működtetett, valamint volt technikai igazgató a Topiko vállalatnál. Jelenleg a húsfeldolgozó és -forgalmazó cégét vezeti. Korábban négy évig a pobedai helyi közösség tanácsnoka volt, három éve pedig a tanács elnöke. Ezt a tisztséget jövő év decemberéig tölti. Magát nem tartja politikusnak, hanem gazdasági szakembernek, aki 1987-től a reálgazdaságban dolgozik. A pobedai helyi közösségbe is önálló jelöltként jutott be, és mint mondja, a helyi közösségben nem politizálni kell, hanem a munkát elvégezni.

Vikor ez év nyara óta a helyi önkormányzat gazdaságfejlesztési és idegenforgalmi tárcájának vezetője, ezt a tisztséget a Szerb Haladó Párt felkérésére vállalta.

– Gazdaságunk akkor tudna igazán beindulni, ha meglennének az általános feltételek. Ez elsősorban nem községi határozaton múlik, hanem országos szinten kellene törvényeket hozni-betartani, de azt is el kell mondani, hogy nincs sem elegendő befektető, sem elegendő munkavállaló. A fejlődéshez első lépésben meg kellene határozni azokat az ágazatokat, amelyeknek kiemelt jelentőségük van, másodsorban az iskoláztatást ezen ágazatok szolgálatába állítani, hisz felesleges olyan karokat működtetni, amelyek volt hallgatóiból százával vannak a munkakeresők listáján. Egyezek a duális oktatás ötletével. A helyi önkormányzat erre például ösztöndíjakkal ki tudna hatni, de ehhez előbb egy vízió kell, egyfajta hosszú távú, 10–20 éves stratégiát kellene megfogalmazni. Fontos, hogy e stratégia célja a gazdasági fejlődés legyen, függetlenül a vele foglalkozó személyek párthovatartozásától.

A turizmussal kapcsolatban Vikor több pozitív dolgot is megemlített:

– Sok esélyünk van a turizmusban, amely parciális lehetőségeket kínál. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy képet, amelynek darabjai már megvannak, csak a köztük lévő hézagot kell munkával, szervezettséggel kitölteni, hogy összeálljon egy egésszé. Ezen már dolgozunk, és megelégedéssel mondhatom, hogy sikerült egy asztalhoz ülni a Községi Múzeum, a Művelődési Ház, az Idegenforgalmi Közvállalat munkatársaival, és maximálisan pozitív hozzáállást tapasztaltam. Apró lépésekkel haladunk, és már készítjük a jövő évi rendezvénytervet, amelyből azután levezetjük a turisztikai lehetőségeket. A terv havi szintű lebontásával fogunk megjelenni a polgárok előtt. Ezekben a programokban nagyon nagy szerep jut a civil szervezeteknek, nélkülük semmit nem lehet csinálni. Ezzel együtt változásnak kellene beállni a civil szervezetek támogatásában is, ami motiválja őket a községi rendezvényeken való aktív részvételre is. Ránézésre egyszerű munkáról van szó, de ha most megjelenne egy autóbusznyi turista, nincs egy hotelünk, ahol az 54 személyt el tudnánk szállásolni, és arra sincs kidolgozott tervezet, ha egy napra jönnének, mit néznének meg, ki vezetné őket, mit ajánlanánk nekik. Megvannak a logisztikai pontok, csak szinkronizálni kell, és egy irányba irányítani őket – nyilatkozta a tanácsos, majd szót ejtett arról is, hogy közös tervezéssel elkerülhető lenne, hogy egymásra szerveznek rendezvényeket a községünkben, de beszélt arról is, hogy a falusi turizmust is külön gazdasági ágazatként kellene kezelni, ami sok mindent magába tudna olvasztani. Ezért a tél folyamán előadásokat szerveznénk ebben a témában. A községünkben található négy tó kihasználtságát is lehetne fokozni, például több napos horgászszafari szervezével, amelynek során a látogatók mindegyik tavon pecázhatnának, de ennek az is feltétele, hogy olyan kézbe kerüljenek a vizeink, akik gondjukat is viselnék.

– A hátrányunkból tudni kell előnyt kovácsolni. Ha szegények vagyunk, és kevés műtrágyát tudunk csak a földjeinkre szórni, akkor az azt jelenti, hogy tiszta a földünk, és van esélyünk az organikus termelésre. Ha azt mondjuk, a gazdaság pangása miatt kicsi a forgalom, kevés a kamion, ez azt jelenti, hogy csend van. Ha azt mondjuk, sovány a házi büdzsé, akkor próbálunk a régi receptek szerint főzni; ez is egy attrakció lehetne – mondta Vikor.