2024. szeptember 14., szombat

Szárma határok nélkül

A Garavi sokak zenekar koncertje

A Garavi sokak zenekar koncertje

A csapadék többször is megijesztette a hétvégén a Topolya melletti Capriolo étteremnél megrendezett negyedik Szármafesztivál résztvevőit, ennek ellenére a főzőversenyen több mint negyven csapat vett részt Vajdaság több településéről, Belgrádból, sőt a határon túlról is. A benevezett csapatok a délelőtt folyamán kezdték el a főzést, ahol ezúttal is három kategóriá- ban keresték a legjobb szármát, klasszikus, különleges és böjti, vagyis vegetáriánus kategóriában. A legnépszerűbb természetesen az idén is a klasszikus, savanyú káposzta levelébe csomagolt szárma volt, de emellett olyan különlegességgel is találkozott a szakértő zsűri, mint például a füstölt halas böjti szárma. A nap folyamán számos kísérőprogram várta az érdeklődőket, a legkisebb és legidősebb látogató is talált számára megfelelő szórakozást. Volt kirakodóvásár, különböző helyi termékek bemutatója, arcfestés, lovas kocsikázás, a gyerekek kipró- bálhatták a kalandpályát és az íjászatot. Az eddigi hagyomá- nyoknak megfelelően az idén is rendeztek káposztareszelő versenyt. A rendezvény egész ideje alatt élőzene szórakoztatta a jelenlévőket, délután Brasnyó Antal brácsán, citerán adott szólókoncertet. A nagykoncertet ezúttal a Garavi sokak zenekar szolgáltatta, emellett a program részét képezte az esti táncház a Csalóka zenekarral is, amelynek helyszíne a Capriolo étterem újonnan felavatott rendezvényterme volt.

Az ünnepélyes eredményhirdetésen azt is megtudtuk, hogy ki készítette a legjobb szármát, a böjti kategória legjobbja az apatini Bio Fish csapata lett, a különleges szárma bajnoka a Csantavéri Légiósok csapata, míg a klasszikus kategória győztese a topolya Művelődési Ház csapata lett. Az abszolút bajnok ezúttal a topolyai Usluga cég csapata lett.

A programot a topolyai Origo Egyesület szervezte, valamint a Szerbia Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Telekommunikációs Minisztériuma, a Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság, Topolya önkormányzata és a helyi közösség és számos helybeli vállalkozás is támogatta.