A topolyai vasútállomás viszonylag forgalmasnak mondható. Az észak-dél irányú teherforgalom értelemszerűen keresztülhalad rajta, de ami a polgárok szempontjából ennél is fontosabb, az az, hogy az utasszállító járművek mindegyike megáll itt, függetlenül attól, hogy személy, gyors vagy intercity besorolású járatról van-e szó.
A topolyai vasútállomás (Benedek Miklós felvétele)
A Budapest felé tartó nemzetközi vonatok is általában több utast vesznek fel Topolyán. Ez a jövőben is így lesz, viszont a jegyvásárlás némileg megváltozik, ugyanis a pénztár január huszonharmadikai hatállyal bezárt. Erről egy, az állomás ajtajára erősített hivatalos értesítés informálja az utazókat, míg a pénztár ablakára kihelyezett dokumentum arról tanúskodik, hogy ez csak ideiglenes megoldás. De mint tudjuk, amit nálunk egyszer bezártak, azt nehéz újra kinyitni…
Érdekes elgondolkozni azon, hogyan jutottunk el idáig. Kezdetben büntették azt, aki nem vásárolt jegyet a pénztárnál, és a vonaton többet kellett fizetnie érte, még akkor is, ha a pénztár éppen akkor zárva tartott, a kalauzok becsületesen megfizettették a jegyet, mondván, miért nem vettük meg még akkor, amikor nyitva volt az állomás. Példának okáért, ha mondjuk vasárnap délután akartunk utazni, akkor már szombaton meg kellett vennünk a jegyet (hisz volt olyan időszak is, hogy vasárnap egyáltalán nem nyitott ki a pénztár).
A kiragasztott tájékoztató (Benedek Miklós felvétele)
Azután új rendeletet hoztak, hogy amennyiben a pénztár zárva van, amikor a vonat indul, a jegyet a vonatban is kedvező áron tudjuk megvásárolni. Majd eljött ugye a január huszonharmadika, és azóta csak a vonatban tudunk menetjegyet vásárolni. Belföldi utazásnál ez rendben is van, hozzá lehet szokni. Viszont azoknak, akik külföldre szeretnének menni, nagyon fel van adva a lecke, ugyanis a vonatban csak Szabadkáig tudnak jegyet venni. Ott kénytelenek leszaladni a vonatról, és az ottani állomáson megvenni a jegyet Budapestre, majd ezt követően visszaszaladni a járműre, hogy azután még további 3-4 órát zötykölődjenek, mire a magyar fővárosba érnek. Olyan ez, mintha átszállással utaznánk, csak esetünkben ugyanabba a vonatba száll át az egyszeri utas.
Mindezek ellenére bízunk abban, hogy városunk nem jár úgy, mint mondjuk Kishegyes, ahol már csak hébe-hóba áll meg egy-egy járat, és azok is szigorúan olyan időközönként, hogy senkinek se feleljenek meg.
