A topolyai Art Galleryben az elmúlt hétvégén nyílt meg a közelmúltban hetvenedik születésnapját ünneplő Mezei Erzsébet Grafikák és más képek című kiállítása.
Fotó: Benedek Miklós
A zentai festő tárlatának megnyitóján Zsáki István köszöntötte az egybegyűlteket. Felszólalásában kiemelte, hogy a kiállított nyolcvanegy kép valójában vázlat, kész és befejezett vázlatokat láthat a közönség, amelyek több sorozatba rendeződnek. Az est alaphangulatát Mezei Szilárd nagybőgőjátéka adta meg, és erre reflektált a kiállítást megnyitó Sutus Áron is, aki beszédében elmondta, hogy a képek hangulatát legjobban az elhangzott zene mutathatja be, hisz a hangjegyek sokkal alkalmasabban annak ábrázolására, mint a szavak. Sutus arra is kitért, hogy a Tisza fontos szerepet játszik Mezei Szilárd zenéjében csakúgy, mint Mezei Erzsébet képein, ez utóbbi valójában látni tanít, látni az egyetlen valóságot, a lét oszthatatlanságát. A Tisza már nem csupán folyóként értelmeződik, hanem összességként, kikerülhetetlen evidenciaként. Sutus azt is elárulta, hogy a megnyitóra készülve ellátogatott a képzőművészhez, és arról beszéltek, hogy a kiállítás anyaga mennyire lesz szerteágazó, széttartó, kioltják-e, elhalványítják-e egymást, ha egymás mellé kerülnek a ciklusok, amelyek láttatni és mesélni akarnak. – A ciklusokat, sorozatokat, Mezei Erzsébet szűnhetetlen kérdésfeltevéseit, válaszkereséseit olvasva, látva, hallva, érzékelve lesz az a sejtésünk, amelytől már nem tudunk és nem is akarunk tágítani; attól a sejtéstől, amely azt mondatja velünk, Mezei Erzsébet talán minden alkotása, alkotói korszaka mögött egyetlen központi felismerés létezik, vagy legalább létezik az a kérdés, amelyet újból és újból muszáj feltennie, elmondania, miközben a válaszadást nem kívánja birtokolni – fogalmazott Sutus Áron, majd hozzátette: – Mezei olyan erővonalak, a fény olyan hajlékainak ismerője, amelyben a feltárulkozás, de az elvonulás, a halványodás, egymásba oldódó barázdákká, apró, fényt hozó sivataggá lesz, apró szikesekké, amely mitikus távlatokban arról beszél, hogy itt egymásba hajló barázda van, hogy itt apró szikesek nyúlnak el, itt föld van, itt göröngy van, itt ember van, itt termés van, itt a Teremtő állhatatos.
A kiállított alkotások hangulatának felidézésére álljon itt a ciklusok neve: Topolyai barnák, Április, Felszín, Alkony, Túloldal, Titkosítva, Ismeretlen tér, Purpur, Víztükör, Fények, Partok, Fogyóban a kék, Rés, Várakozás. A képek, grafikák a legkülönfélébb technikával készültek, találkozhattunk akrillal, monotípiával, akvarellel és ezek kombinációival. A kiállítás megtekinthető munkanapokon 8 és 14 óra között a Községi Múzeum földszinti termeiben.
