A hétvégén hivatalosan is kezdetét vette az ÖKO-CAMP, melyet huszonhetedik alkalommal szervezett meg a topolyai Arcus Környezetvédő Egyesület.
A táborlakók július 23-án, a délelőtti órákban érkeztek meg a táborhelyre. A regisztráció és a sátorállítás után szabadidős játékok keretében ismerkedtek meg egymással. Ezt követte a hivatalos megnyitó, melynek alkalmával a táborvezető és egyben az egyesület elnöke, Harkai Ákos köszöntötte a huszonhetedik ÖKO-CAMP résztvevőit. A tábor házirendje, valamint a szakcsoportok ismertetése után a gyerekek eldönthették, mely szakcsoportokban szeretnének aktívan részt venni. Az idén az ornitológiai, herpetológiai, valamint pók- és rovartani szakcsoportok iránt volt leginkább érdeklődés.
Az idei tábor csaknem ötven főt számlál, az érdeklődők Vajdaság különböző településeiről érkeztek: Topolyáról, Zentagunarasról, Bácsfeketehegyről, Szabadkáról, Kishegyesről, Királyhalmáról, Oromhegyesről, Magyarkanizsáról, Bácsföldvárról, Nagybecskerekről, továbbá Magyarországról Somoskőújfaluból és Budapestről. Idén első alkalommal észtországi vendégeket is várnak, akik Észtországban hasonló tevékenységet folytatnak, mint a topolyai Arcus Környezetvédő Egyesület.
A táborlakók a terepi munkán kívül játékokban, versenyszámokban vehetnek részt, és természetesen a strandolás sem marad ki a programból. Az ÖKO-CAMP vasárnap, július 30-án zárul.