2024. december 22., vasárnap

Megnyílt a Becsei úti aluljáró

A Zentai úti átjárót péntektől zárják le

Megnyitották a Belgrád–Budapest gyorsvasút Becsei úti aluljáróját Topolyán. Egyelőre csak a gépjárművek közlekedhetnek rajta. A gyalogos- és kerékpáros-közlekedés nem indulhatott még meg, mivel a gépjárművek részére fenntartott rész még nincs korláttal elkerítve. Szatmári Adrián polgármester nyilatkozott a téma kapcsán.

– A kivitelezővel folyamatosan egyeztet az önkormányzat. A Becsei utat átadták a forgalomnak, megnyílt az aluljáró, szeretném azonban felhívni a polgárok figyelmét arra, hogy csak a gépjárművek használhatják. A gyalogosforgalom számára az aluljárót nem nyitották meg, mert a korlát még nem készült el. Szeretnénk mindenkinek arra kérni, hogy az aluljáró mellett kialakított járdát használják a gyalogosok, valamint a biciklisek is. A Zentai úti átjáró tekintetében pedig azt tudjuk elmondani, hogy péntektől lesz lezárva a gépjárműforgalom előtt, ugyanakkor a gyalogosok és a kerékpárosok továbbra is használhatják ezt az átjárót. Az Inomagnál is található egy aluljáró, amelynek az építése augusztus végére várható. Tehát ezt az aluljárót a gyalogosok, valamint a kerékpárosok augusztus végétől vehetik majd használatba – nyilatkozta a polgármester.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Tóth Péter felvétele