2024. december 22., vasárnap

Munkálatok Gunarason

Rendezték a temetőt, tervezik a teljes felújítást – Új kocsibeálló épül a tűzoltógarázs elé

A gunarasi helyi közösség épületének felújítása a közelmúltban fejeződött be, de a helyi közösség nem tétlenkedik, a munkák folytatódnak. Az előttünk álló halottak napjára és mindenszentekre rendezték a temetőt – számolt be lapunknak Kovács Viktor, a helyi közösség tanácsadója, majd arról is szólt, hogy a temető kapcsán komolyabb fejlesztési elképzeléseik is vannak.

– Az elmúlt időszakban a temető lett kitakarítva. Metszések történtek, kitakarítottuk az aljnövényzetet, lekaszáltuk a füvet és kiürítettük a szeméttárolókat. Ezáltal teljes mértékben rendbe tettük a temetőt a megemlékezésekre. A jövő évi legnagyobb projektumunk is a temetőre vonatkozik, és jelenleg tervezési fázisban van. Ennek keretében teljes mértékben felújítjuk a temetőt. Betonjárdákat fogunk kialakítani, és a halottasház is teljesen meg fog újulni. Emellett teljesen körbekerítjük a temetőt, mert az elmúlt időszakban a kóbor kutyák több kárt is okoztak. A körbekerítéssel ezt szeretnénk megakadályozni. Terveink szerint a következő év végére egy megújult temetőt fog kapni Gunaras – mondta el Kovács, majd arról is szólt, hogy hamarosan megkezdődik a tűzoltógarázs felújításának második fázisa, valamint egy kátyúzás is kezdetét veszi.

– Ez azt jelenti, hogy kialakításra kerül egy új kocsibeálló, amely közvetlenül a főutcára vezet. Emellett a garázsépület külső falait fel fogják újítani és átmeszelik. Emellett a falu több utcájából is jelezték a polgárok, hogy kátyúk alakultak ki. Ezeket hamarosan kijavítjuk, ezáltal is biztonságosabbá és kényelmesebbé téve a közlekedést – fogalmazott a tanácsadó, majd arról is szólt, hogy a közelmúltban több helyen is fametszési akciók történtek. Ezek során az volt az elsődleges szempont, hogy biztonságosabbá tegyék a közlekedést. Voltak olyan kereszteződések, ahol problémát jelentettek a fák, a benőtt gallyak és a bokrok. A fákat megmetszették, a bokrokat pedig kiszedték – számolt be Kovács, majd hozzátette, hogy így beláthatóvá váltak a kereszteződések, és az útszélek is kényelmesebben használhatók. A már befejezett és folyamatban lévő munkálatok mellett a helyi közösségnek több terve is van.

– A téli időszakban nagyon sok kinti munkát nem lehet végezni, de a rossz idő beállta előtt még lesz egy faültetési akciónk. Ez igazából községi szintű, és a gunarasi helyi közösség is részt vesz benne. Hozzávetőlegesen 300 facsemetét fogunk elültetni. Ezt az akciót minden évben meg szoktuk szervezni, a Gunarasi Gazdakörrel közösen. Emellett tervben van az óvoda homokozójának a felújítása is, mivel ez elég rossz állapotban van. Remélhetőleg az időjárás engedni fogja, hogy ezt még az idén megvalósítsuk, mert szeretnénk, hogy a gyerekek biztonságosabban tudjanak játszani. Tavaszra tervezünk egy nagyobb volumenű munkaakciót, ahol ismét a metszéseken lesz a hangsúly. Az elmúlt években rengeteg fát elültettünk, amelyekről folyamatosan gondoskodunk, ezért van szükség ezekre a tavaszi metszésekre – mondta el a tanácsadó.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás