Orosz Kálmán
A múlt héten a mezőgazdasági miniszter, Saša Dragin azt mondta, hogy a biotermelésnek Szerbiában nagy jövője van, mert fontos kiviteli ággá fejlődhet. A miniszter azzal is kérkedett, hogy a parlament nem kevesebb, mint 35 agrártörvényt hozott meg az elmúlt két évben, amelyeknek értelmében az idén az állattenyésztők részesülnek kiemelt támogatásban. A kijelentések kapcsán beszélgettünk Orosz Kálmánnal, a bácsfeketehegyi Gazdakör elnökével.
Érezhető-e a miniszter által emlegetett törvényhozási dömpingnek a hatása a termelésben, vagy mutatnak-e ezek a jogszabályok valamiféle perspektívát?
– Szeretném, ha nem lenne igazam, de számomra világos, hogy a mezőgazdasági minisztérium nem célszerűen használja az egyébként is szűkös agrárköltségvetést. A kistermelőknek egészen biztosan ez a véleményük. Tény ugyanis, hogy legalább 75 százalékuk nem kap semmilyen támogatást, annak ellenére, hogy bejegyzett gazdaságokról van szó, mert nem földművesnyugdíj-biztosítottak (már nyugdíjasok, vagy esetleg dolgoznak valahol, de földműveléssel is foglalkoznak). Ugyanannak az országnak az asztalára teszik le a termékeiket, de nagy hátrányból indulnak, hiszen a támogatások rájuk nem vonatkoznak. Szerintem a legfontosabbnak továbbra is a területalapú támogatásnak kellene lennie, mert ez tűnik a legigazságosabbnak. A demográfusok nagy pénzekért azt kutatják, miért fogyatkozunk, és miért van belőlünk tíz évenként 30 ezerrel kevesebb. Annak a számára, aki egy kicsit is foglalkozik a falusiak életével, nyilvánvaló, hogy a meglevő támogatási rendszerrel elsorvadunk, szisztematikus és adminisztratív lépések következtében a falvak egyszerűen kihalnak. Talán kemény az összehasonlítás, de annak idején Ceaușescu ezt buldózerekkel csinálta, most viszont „demokratikus” módszerekkel végzik, és gazdaságpolitikának nevezik. Hogy minden évtizedben 35 ezerrel kevesebben vagyunk, annak is köszönhető, hogy távolról sem vesszük figyelembe a falvak adta lehetőségeket, a kistelepülések népességmegtartó erejét.
Miért olyan fontos a területalapú támogatás?
– A területalapú támogatás esetén minden kistermelő földterületének arányában számíthatna a támogatásra. Ezek a kistermelők lehetnek nyugdíjasok, sőt munkások is, vagy munka nélkül maradt dolgozók, akik segélyen tengődnek, de lehetnek éhbérért dolgozó munkások is, aki nem hajlandóak megválni földjüktől. Ezzel a politikával elérhető lenne, hogy minden gazdaságban egy tehénnel, esetleg néhány anyakocával több legyen, s akkor már nem is lenne tej-, illetve húshiány. A kistermelők eddig is bizonyították, hogy szinte néhány dinár haszonért is képesek dolgozni, ráfizetéssel azonban nem képesek erre. Ha lenne némi perspektívánk, nem lennénk tízévenként 35 ezerrel kevesebben. Lehet, hogy nem ez a legfontosabb momentum ebben a kérdésben, de biztos, hogy a lényeges vonatkozások egyike.
Az agrárpolitikán kívül mi hat még ki a mezőgazdaság helyzetére?
– Azt hiszem, valóban nagy gondot kellene fordítani a behozatalra. Ilyen felelőtlenül, ennyire a saját ágazatunk kárára, ahogyan ezt a mi kormányzatunk véghezviszi, senki sem csinálja a világon. De jó lenne odafigyelni végre a piaci árusok magánbehozatalára is. Tudom, hogy a minden szempontból lyukas költségvetést be kell tömködni, de akkor miért nem számolják ki, hogy nemzetgazdasági szempontból mi a célszerű. Kétlem, hogy az import következtében leépülő hazai mezőgazdasági termelés és a kiáramló deviza az országnak megtérül a rájuk kirótt adók formájában. Vagy mondjuk lennének éppen olyan terheik, mint minden más kiskereskedőnek! Egyszóval a jelenlegi agrárpolitika nagyon sok kivetnivalót hagy maga után.
