A hagyományos paraszti társadalom kalákában, vagyis szívességi alapon szerveződő, önkéntes segítőtársakból összeállt csapatban végzett őszi társasmunkája a kukoricafosztás. A magyar nyelvterületen változatos elnevezésekkel illették a kukoricafosztót: tengerihántónak, máléfejtőnek, bontónak is hívták. Október 13-án, a topolyai tájházban, a Nagyapáti civil szervezet meghívására, alkalmi kukoricafosztónak álltak azok a vállalkozókedvű topolyaiak, akik bekapcsolódtak e hagyományápoló rendezvény programjába.
Egykor a fosztási munkálatokban résztvevők a család jó barátai közé tartoztak, sok esetben meghívásos alapon történt felkérésük. Jó időben az udvaron, esőben a fészerben, vagy akár a konyhában is folyt a munka, amit közös falatozás, éjszakába nyúló éneklés, tánc, anekdotázás és mókázás kísért. A kukoricafosztóban vegyes volt a társaság, a fiataloknak pedig ezek a kedves esti időtöltések jó alkalmat szolgáltattak a találkozásra, a párválasztásra. A topolyai tájházban immár hatodik alkalommal szerveztek a kukoricafosztáshoz kötődő őszi, vidám hangulatú, múltidéző rendezvényt. A fosztás hagyományos menetét idézte és a köréje rendeződő szokásokról szólt köszöntőjében Kovács László, a Nagyapáti társaság elnöke, aki saját gazdaságából biztosította a fosztásra kerülő kétszáz kilogramm körüli termésmennyiséget. Ahogy egykor a paraszti udvarokban, úgy a rendezvényen is vegyes, dolgos, jókedvű és kreatív volt a társaság, több generáció képviselői vállaltak szerepet a munkafolyamatban. Fosztáskor a múltban sem dobták el a kukorica száraz levelét, hanem takarmányként felhasználták, vagy szalmazsákba töltötték. A hétvégi esemény során sem váltak meg a csuhétól, hanem a legszebb darabokat a Nagyapáti civil szervezet aktivistáin kívül helybeli kézműves- és kézimunkázó csoportok: a Tulipán, az Orchidea, a Nefelejcs és a nyugdíjas-egyesület ügyes kezű asszonyai vezetésével a legfiatalabbak újrahasznosították.
– Kézműves-foglalkozásunkcélközönségeazóvodáskorosztály,akikcsoportosanérkeztekatopolyaiBambiIskoláskorElőttiIntézményGoricaiépületéből.Különfélekukoricából,szár,kukoricahaj,csutkafelhasználásávalalkotottjátékok,elsősorbancsuhébabák, továbbá virágokkészülnekahelyszínen, ahol ezúttal hatvan-hetvenen kapcsolódtak be hagyományápoló programunkba. A legszebb száraz leveleket, amelyek a rendezvényen nem kerülnek felhasználásra, az ovisok majd óvodai foglalkozásukon veszik újra elő – osztotta meg velünk Simon Julianna, a Nagyapáti koordinátora.
A régmúltban is megtapasztalták a kukoricafosztóban tevékenykedő fiatalok a játék és annak készítésének örömét. Bár akkoriban nem babákat és dísztárgyakat készítettek, a csuhénak, továbbá a kukorica selymének, vagyis a kukoricahajnak ott is jelentős szerep jutott. A dolgos összejöveteleken, főleg a legények részéről, mindig jutott idő incselkedésre is. Azt játszották, hogy a kukoricahajat egymás fejére csempészték, a fiatal legények üszkös kukoricával kenegették a lányokat, de maszkos játékokra is történik utalás a néprajzi leírásokban. A legények kukoricafosztás alkalmával szívesen maskaráztak is. A kukorica selyméből bajuszt és szakállt ragasztottak, esetleg tökből még álarcot is készítettek. Ily módon ijesztgették a lányokat, akiknek nagyon figyelmesnek kellett lenniük, ha esetleg piros kukoricacső került a kezeik közé, hiszen azt előszeretettel lopkodták el a szemfüles fiúk, és csak csókkal lehetett aztán zsákmányukat kiváltani.
