2024. december 22., vasárnap

A hagyományos viseletben gyökerező mai divat

Kun hímzéssel díszített textíliákból nyílt kiállítás Bácskossuthfalván

KUNhímes Kollekció címmel nyílt kiállítás kézimunkákból, párnavégekből, kun csipkéből, valamint hagyományos motívumokkal díszített modern viseletekből Bácskossuthfalván az Emlékházban a minap, a tárlatot még ma 15 és 18 óra között, illetve pénteken délelőtt 9 és 12 óra között lehet megtekinteni. A Magyar Kézműves Remek rangos elismeréssel jutalmazott textíliákat és ruhákat Tankó Judit Munkácsy- és Kis Jankó Bori-díjas iparművész tervezte, és a Kézműves Örökség Egyesület – Kunhímző Közösség tagjai hímezték ki, azaz berekfürdői, karcagi, kisújszállási, kunhegyesi, kunmadarasi, törökszentmiklósi és bácskossuthfalvi szorgos kezű asszonyok. Tímár Gabriella, a házigazda Ady Endre Művelődési Központ elnök asszonya köszöntőszavai után a divatbemutatóval egybekötött kiállítást Kormányos Katona Gyöngyi, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatónője és Bán Andrea néprajzkutató, a Kézműves Örökség Egyesület elnöke nyitotta meg.

– A VMMI és a vajdasági Hagyományok Háza néhány évvel ezelőtt hét hónapos viseletkészítői alapkurzust szervezett, emellett a résztvevők tervezői tanfolyamon is részt vettek, amelynek az volt a célja, hogy a régi viseleteket hogyan lehetne modernizálni, azaz a jelenkori ruhákat díszíteni a népművészet elemeivel. A szorgalmas munkának köszönhetően a vajdasági viseletkészítők a XVIII. Kárpát-medencei Népi Textilfesztivál pályázatán első díjat nyertek – mondta egyebek mellett Kormányos Katona Gyöngyi.

A kun hímzés 2019-ben felkerült a magyarországi Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére. A kunhímző közösségek egyik legfontosabb feladata, hogy hiteles, múzeumi forrásból táplálkozva ismerjék meg a stílust, és visszaépítsék a köztudatba, az élő népművészet fókuszába. A kiállítás megnyitója után a hét végéig tartó kézművestábor kezdődött a faluban Bán Andrea vezetésével, a helyi Tarka Virág kézművesszakkör elnök asszonya, Bece Angéla koordinálásával, a kisújszállási Pápai Istvánné Ilona, Monoki Annamária, Szőke Jucika, a kuhegyesi Szentpéteriné Lévai Mária részvételével. A helyi Művelődési Házban a nagykunsági szűcs hímzéssel foglalkoznak a jelen levő helyi, bácsfeketehegyi, törökfalui hölgyek a vendégek közreműködésével.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A KUNhímes Kollekció című kiállítás megnyitója (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)