2024. június 1., szombat

Konfirmáció Bácsfeketehegyen

A reformátusoknál az egyházi élet egyik legfontosabb ünnepe a konfirmálás, amely során a 12-13 éves fiatalok a gyülekezet felnőtt tagjaivá válnak. Vasárnap a bácsfeketehegyi (feketicsi) református gyülekezetben18 fiatal, tíz lány és nyolc fiú tett tanúbizonyságot hitéről, és vált a gyülekezet felnőtt tagjává. A helyiek mellett hárman a környékbeli településekről, Topolyáról, Gunarasról és Kishegyesről érkeztek. Szüleik a bácsfeketehegyi református gyülekezet tagjai, így most ők is azzá váltak. Orosz Attila református lelkész elmondta, hogy a gyermekeket kicsi korukban megkeresztelik, akkor tesznek a szülők fogadalmat, hogy amikor majd eljön az idő, a gyerekeik önként tesznek vállalást Isten színe előtt. A folyamat a keresztséggel indul és a konfirmációval teljesedik ki.

Az ünnepi istentiszteleten a kikérdezést fogadalomtétel, majd áldás követi. A fogadalomtétel egyben a hitbéli megerősödést jelenti. Az istentisztelet végén a konfirmálók közösen folytatták az ünneplést, hitük megerősítésének bizonyítékául a Szentírás egy példányát és emléklapot kaptak ajándékba.

Nyitókép: A bácsfeketehegyi konfirmandusok Orosz Attila lelkésszel (Református Egyházközösség)