2024. december 22., vasárnap
HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK 2024

Hazacsábítani a fiatalokat

Kőműves Dénes új arc a politikában, de konkrét és előremutató tervei vannak

Kőműves Dénes agrármérnök a Vajdasági Magyar Szövetség Kishegyes községbeli listájának meglepetés arca. A lista második helyén szerepel, noha eddig nem volt jelen a politikai életben. Az 55 éves agrármérnök Gödöllőn végezte el tanulmányait és idáig a magánszektorban dolgozott. Húsz évig volt a Gebi takarmánygyár értékesítési vezetője, jelenleg a Substratum Kft.-ben értékesítő. Nős, három gyermek édesapja. Elmondása szerint igen komoly tapasztalatot halmozott fel, amit most a közösség szolgálatába tud állítani.

  • Első kérdésünk természetesen az volt, hogy miért döntött úgy, hogy politikával kezd foglalkozni?

– Amíg egy nagy cégben dolgoztam igazgatói beosztásban, addig nem volt szerencsés politikailag elköteleződni, valamely irányba. Most viszont a helyzet változott, ezért arra gondoltam, hogy az elmúlt 27 év tapasztalatát a közösség szolgálatában tudom kamatoztatni. Szerződéskötések, alkalmazottak beosztása, szervezése és képzése terén szereztem olyan tudást, ami bizonyos hátteret ad ehhez, akár a VMSZ-en belül, akár az önkormányzatban.

  • Milyen tervei, céljai vannak a községgel kapcsolatban?

– Mivel kiépülőben van az új ipari park, ezért az elsődleges célom, hogy oda valamilyen formában befektetőket vonzzak. Ezzel munkahelyek teremtődnek, és a községben élőknek munkát tudunk biztosítani. Ha sikerülne megfelelő jellegű beruházót találni, jó lenne bizonyos számú fiatalt hazacsábítani, aki még nem vert gyökeret külföldön. Olyanokat, akiknek van megfelelő tapasztalatuk, iskolázottságuk, és ha felkínálunk nekik egy biztos, jól fizető munkahelyet, akkor hajlandóak hazajönni. Főbb feladatomnak azt tekintem, hogy valamilyen formában meggátoljam a további elvándorlást a községből. Ismerjük a számokat, folyamatos létszámcsökkenésről beszélhetünk, ami részben az elöregedésből, részben az elvándorlásból adódik. Ha 3000-en, akkor 3000-en próbáljuk megállítani a létszámot Kishegyesen, és ha 7000-en a községben, akkor 7000-en. Valahol meg kell állítani, hogy ne legyen teljes elnéptelenedés.

  • Az elnéptelenedés mellett miben lát még problémát községi szinten?

– Főbb problémának még az ipar hiányát látom. Vannak cégek, de nem nyílnak újak, és nincsenek húzó vállalatok. Sok kisebb vállalkozás pedig nem tud előbbre lépni, mert megrekedt egy bizonyos szinten. Szükség lenne 2-3 komolyabb cégre, amelyek belátható időn belül 60-70 minőségi munkahelyet tudnának biztosítani. Itt nem fizikai munkára gondolok, hanem szakképesítést igénylő feladatkörre. Ez akár 30-40 fiatal családot is érintene, és ezek a fiatalok biztosan itt maradnának. Ezt látom leglényegesebbnek, amivel foglalkoznunk kell.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Kőműves Dénes