2024. december 22., vasárnap

A vállalkozásfejlesztés lehetőségei

A Panonreg Regionális Fejlesztési Ügynökség topolyai irodájában az aktuális pályázatokat ismertették

A szabadkai Panonreg Regionális Fejlesztési Ügynökség topolyai irodája a vállalkozói készségfejlesztés támogatásával kapcsolatos szokásos tevékenységei keretében összejövetelt rendezett, amelynek keretében a vállalkozásfejlesztésekkel kapcsolatos programokról tájékoztattak, elsősorban a női vállalkozókra fókuszálva. Topolya Község Fejlesztési Társulásának klubhelyiségében Balassa Endre tartott ismertetőt. Az utóbbi időben szaporodik a bejegyzett vállalkozások száma Topolyán. Sok közöttük a nő is, noha arányaiban még mindig kevesebben vannak, mint a másik nem képviselői. Balassa Endre elmondta, a regionális fejlesztési ügynökségek esetében a munkaköri leírásukhoz tartozik az, hogy ápolják a kapcsolatot a vállalkozókkal, illetve hogy megosszák azokat az információkat, amelyek olyan programokhoz kötődnek, ami esetleg érdekelhet egy vállalkozót valamilyen fejlesztés kapcsán.

– Ezek néha vissza nem térítendő támogatást jelentenek különböző projektek révén, néha képzéseket vagy vissza nem térítendő támogatás és kölcsön kombinációját, ismét egy projekten keresztül. Teljesen mindegy, hogy ismertetőnek vagy képzésnek nevezzük az összejövetelt. Az ilyen találkozók arra jók, hogy megosszuk az érdeklődőkkel a friss információkat. Szándékunk, hogy első kézből tegyük ezt meg, hiszen a Szerbiai Fejlesztési Ügynökség az ilyen akkreditált regionális fejlesztési ügynökségeken keresztül továbbítja ezeket az információkat a központjából. Fontos kiemelni, hogy nincs szükség különféle, esetenként messziről érkező telefonhívások kapcsán előfizetni olyan dolgokra, amelyekről azt ígérik, hogy akkor valaki megkapja az információkat. Tulajdonképpen itt a községi irodákban is meg lehet kapni minden információt. A tapasztalatok szerint egy-egy ilyen megbeszélést követően a vállalkozó könnyebben hoz döntést arról, hogy megpróbálkozik-e egyik vagy másik pályázattal. Információkhoz jutnak azzal kapcsolatban is, hogy mit mutatnak a tapasztalatok, mennyi idő alatt futhat végig a projekt, milyen fajta biztosítékokat kérnek. Azt követően lehet kompetens döntést hozni, hogy az illető pályázik, vagy nem – nyilatkozta.

Az aktuális pályázati lehetőségek közül a falun élő nők vállalkozásainak fejlesztését célzó programot emelte ki, mert ez az újabbak közé tartozik. Hozzátette, jelenleg öt különböző pályázat van kiírva, különböző szegmensekben. A halászat, vadászat területén, a bor, a sör és a tömény alkoholos italok gyártásához lehet pályázati forrásokat igényelni. A fiatal vállalkozóknak és a kezdő vállalkozóknak is van kiírva pályázat. A régi, hagyományos mesterségek űzői számára, valamint a hölgyeknek és a gyermeküket egyedül nevelő nőknek is van pályázati kiírás.

– Mindezek olyan pályázatok, amelyek évente nagyjából ebben az időszakban, július–augusztusban kerülnek kiírásra, hasonlóak is egymáshoz. Azért is érdekes ez az információ így csomagban, egy helyen bemutatva, mert ha jelenleg valaki nem is pályázik, de rákészülhet a jövő évre, amikor hasonló típusú pályázat várható. Gyűjteni lehet előszámlákat, tervezni a fejlesztéseket – tette még hozzá. Azt is elmondta, hogy a Községi Fejlesztési Társulás levelező listáján keresztül is kiküldik az információkat. Balassa Endre az évente ismétlődő támogatási és növekedést segítő programokról is tájékoztatta a jelenlévőket.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A női vállalkozókra fókuszálnak az összejövetelen (Tóth Péter felvétele)