2024. december 22., vasárnap

A tűz és víz tábora

Az idén is megtartotta gyermektáborát a Moravicai Önkéntes Tűzoltó Egyesület

Több éve hagyomány Bácskossuthfalván, hogy nyári sátortábort rendez leendő tagjainak a Moravicai Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Ebben az évben is nagyszerű hangulatban telt a háromnapos rendezvény, amelyen 25, különböző korosztályhoz tartozó gyermek vett részt – tudtuk meg Nagy Simontól, a szervezet titkárától.

– Az eddigi évek egyik legnagyszerűbb táborán vagyunk túl, amelyen az oktatók és a gyerekek is nagyon jól érezték magukat. A három nap alatt két alkalommal a laktanya udvarában felállított sátortáborban éjszakáztak a gyerekek, amelyet nagyon élveztek. A programok elsősorban a tűzoltóság feladatköréről, azaz annak a megismertetéséről, majd a megszerettetéséről szóltak. Így a tűzoltásban leginkább használatos alapeszközökön és a mentési folyamatokon volt a hangsúly. És ha már a víz az egyik legismertebb tűzoltáshoz használatos anyag, akkor ehhez illeszkedve igyekeztünk minél több izgalmas vizes játékot, ügyességi próbát, csapatversenyt szervezni. A legkisebbek rajzolhattak is. Két alkalommal vittük ki szervezetten a csapatot a Rekreációs Központba fürdeni. A felnőtt szervezők elsősorban az önkéntes tagságunkhoz tartozó szülők voltak Veselinović Strahinja vezetésével, de bekapcsolódtak a programok lebonyolításába a 18 év körüli ifjaink is, összesen 10-en igyekeztek – felnőttek és ifjak – zavartalanná tenni a táborunkat. Nekik köszönhetően biztosítottuk a táborozóknak a reggelit, az ebédet és a vacsorát, a gyerekek körében a legnépszerűbbnek a spagetti bizonyult – tudtuk meg Nagy Simontól, aki azt is elárulta, hogy ez a tábor volt az egyesület első lépése az őszre tervezett tűzoltóversenyük felé, amelyet a községi gyerekek számára rendeznek. Ezzel a rendezvénnyel számba vették, hogy majd kikre számíthatnak a versenyen. Azért, hogy a gyermekek még nagyobb kedvet kapjanak ahhoz, hogy bekapcsolódjanak a testület munkájába, a tábor végén elismerő oklevelet vehettek át. A MÖTE titkára kisebb csodának nevezte azt, hogy a közelmúlt extrém meleg napjaiban semmilyen szabadtéri tűzesettel nem kellett szembenézniük.

– A szomszédos községek tűzoltóitól tudom, hogy az átlagnak megfelelő számú és típusú bevetésen vettek részt, és nem voltak ritkák a határban a tarlótüzek sem. Magam sem értem, mi hogy úsztuk meg, de szerencsére az extrém melegben sem riasztottak minket ilyen jellegű oltásokhoz. Egyetlen esetben kellett kivonulnunk terepre, amikor leégett egy mezőgazdasági eszköz. További pozitívum, hogy az igazán heves viharok is elkerülték Bácskossuthfalvát és a felügyeletünk alá tartozó környező falvakat. Az elmúlt hetek egyik éjszakáján két fát csavart ki a talajból a szél, annak a feltakarításában vettünk részt – hallhattuk Nagy Simontól.

A vizes játékok a legnépszerűbbek a rendezvényen (Forró Krisztián felvétele)

A vizes játékok a legnépszerűbbek a rendezvényen (Forró Krisztián felvétele)

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A bácskossuthfalvi tűzoltó sátortáborban részt vevő gyermekek egy csoportja Veselinović Strahinja táborvezetővel (Forró Krisztián felvétele)