2024. október 26., szombat

Új bevásárlóközpontok épülnek Topolyán

Topolyán, a Fő utcán két helyszínen is nagy építkezés zajlik. Korábban különféle információk keltek szárnyra, mostanra viszont már tudni, hogy ismert, nemzetközi cégek nyitják meg hamarosan áruházaikat Topolyán, pontosabban a Lidl, a Maxi és a Pepco. A két helyszínen már elkészültek a hatalmas betonvázak, dolgoznak az építőmunkások és a munkagépek. A Lidl áruházát a Fő utca és az Ohrid utca kereszteződésénél építik. Emellett a Maxi és a Pepco üzleteinek helyet adó komplexum építése is szemmel láthatóan gyors tempóban zajlik, hiszen a Fő utca és az Ady Endre utca kereszteződésénél is hatalmas munkagépeket, munkásokat és már elkészült betonvázat lehet látni. A felsorolt cégekre jellemző építkezési tempót ismerve valószínűleg még az idén megnyílnak az áruházak. A fejlesztések egyben jelentős előrelépést jelentenek Topolya számára. A konkurencia megléte ugyanis mindig azt eredményezi, hogy a vásárlók jól járnak. A versenyhelyzetben a cégek árban és minőség tekintetében is igyekeznek kedvezni a potenciális vevőknek. Nem mellékesen, az új vásárlási lehetőségek mellett munkahelyeket teremtenek, ami hozzájárul a város gazdaságának további fellendüléséhez. A város vonzereje exponenciálisan nőhet további üzletek, cégek és befektetők számára. Topolya így még inkább fejlődő, élettel teli településsé válhat.

Az ilyen ismert cégek nem véletlenszerűen választják ki, hogy hol létesítenek újabb kiskereskedelmi épületet. A döntést elemzések, hatástanulmányok előzik meg. Ahol nem számítanak a fizetőképes kereslet növekedésére, oda nem ruháznak be. A piacgazdaság fejlődésével és az életszínvonal javulásával jár együtt világszerte a folyamat, hogy a nagy áruházakat megkedvelik a fogyasztók. Bár az e-kereskedelem korszaka már elkezdődött, a bevásárlóközpontok továbbra is pótolhatatlan helyet foglalnak el a fogyasztók tudatában. Péksüteményt, hentesárut, italt, gyümölcsöt és zöldségfélét még többnyire nem házhoz rendeléssel vásárolunk. Ez nyilván így is marad még jó ideig.

A bevásárlóközpontok terjeszkedését a régióban elsősorban az erős gazdasági növekedés serkentette az elmúlt években. Az életszínvonal emelkedésével együtt jár a növekvő fogyasztás. Már ma is erős verseny figyelhető meg a bevásárlóközpontok között, és ez a verseny – a jelek szerint –intenzívebbé válik a jövőben. Térségünkben az életszínvonal jócskán elmarad az Európai Unió átlagától, bíztató azonban, hogy a GDP gyorsabban növekszik, mint az EU átlaga.

 

A kereskedelmi áruházak betonvázai már elkészültek (Tóth Péter felvétele)

A kereskedelmi áruházak betonvázai már elkészültek (Tóth Péter felvétele)

A bevásárlóközpontok korunkban a fogyasztói társadalom egyfajta szentélyeinek számítanak. Éppen ezért azt hihetnék, modern kori találmányról van szó. Pedig egy bevásárlóközpont sok szempontból hasonlít a már az ókorban is divatos bazárokra, amelyek egykor a kereskedelem és a társadalmi élet csomópontjainak számítottak. A fogyasztói társadalom sokat emlegetett modelljének egyik veszélye, hogy az emberek a hetente többszöri vagy hétvégi bevásárlással lemondanak egy-egy színházi előadásról, koncertről, nem mennek ki a családdal a természetbe. Helyette sokszor összevásárolunk olyasmiket is, amikre valójában nincs szükségünk. A nagy akciók, árengedmények az egykori és a modern kori bazárok velejárói. Az éles versenyhelyzet, a kíméletlen konkurencia arra kényszeríti a kereskedőket, hogy fennmaradásuk érdekében a vásárlás pszichológiájával is foglalkozni kezdjenek. Ma már tudatosan próbálnak hatni a vásárlók érzelmeire, így serkentve őket vásárlásra. Az emberi döntések ugyan kiszámíthatatlanok, de tetten érhetőek a minták. A mintákból le lehet szűrni a tanulságokat, azokat pedig remekül fel lehet használni. Ez azonban nemcsak a kiskereskedőket, hanem bennünket, fogyasztókat is segíthet döntéseink meghozatalában. Például ha egy helyen rendelkezésünkre áll kedvező áron a minőségi áru, több időt tudunk eltölteni hasznos tevékenységekkel vagy a családunkkal.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Az építkezés gyors ütemben zajlik (Tóth Péter felvétele)