2024. december 22., vasárnap

Falunap Gunarason

Sok látogató, vidám hangulat két napon át

Gunaras egyik legnagyobb rendezvénye a falunap, amely két napon át tart és számos tartalmat kínál a vendégeknek. Az idén is a Gunarasi Gazdakör által szervezett szántóversennyel kezdődött a rendezvénysorozat. A Mackó-soron megrendezett eseményre ebben az évben is sokan látogattak ki. A falunap fő napja a vasárnap volt, amikor reggeltől késő estig zajlottak az események. Kovács Viktor, a gunarasi helyi közösség tanácsadója arról számolt be lapunknak, hogy igen sokszínű és gazdag programokkal készültek az érdeklődőknek.

– Ahogy az elmúlt években, úgy az idén is főként azokkal a programokkal készültünk, amelyek népszerűek az emberek körében. Elmondhatom, hogy sikeresek voltak, például a főzőversenyen 19 csapat vett részt. Közülük választottuk ki az első három helyezettet, amelyek elég komoly nyereményeket kaptak. A hagyományos horgászverseny reggel kezdődött a buránysori (svetityevói) tavon, ahol több kategóriában lehetett versenyezni. A versenyezők nagyon élvezték, csak kicsit meleg volt az időjárás, ami egyébként is jellemezte az egész napot. A délutáni program a tűzoltó-bemutatóval folytatódott, amelyen a gyerekek mutattak be különböző szereléseket a közönségnek. Ezt követően a tűzoltók habpartit csináltak, amit nagyon élveztek a gyerekek és a felnőttek is. Ez nagyon sikeres része volt a falunapnak. Az ünnepi szentmise 17 órakor kezdődött, amelyen Zsolnai István plébános megszentelte az új kenyeret. Este a nyári színpadon tartottuk a művelődési műsort. Ezen a helyi Dózsa György Általános Iskola diákjai léptek fel, illetve az asszonykórus. A nap során különböző kiállításokat nézhettek meg a lakosok, többek között a Kék nefelejcs kézimunkacsoport kézműves kiállítását vagy a tűzoltók kiállítását. A művelődési műsort követően az est sztárvendége, Agárdi Szilvia lépett fel, akit nagyon várt a közönség. A műsor tűzijátékkal zárult, amit a Fehér Szarvasban slágerest követett – számolt be a helyi közösség tanácsadója, majd arról is szólt, hogy a gunarasi helyi közösség plakettjét is a művelődési műsor keretében adták át. Az idén Horváth Mátyás kapta a plakettet, mivel nagyon sokat tett a helyi önkéntes tűzoltó testületért és az egész közösségért.

 

Az est sztárvendége, Agárdi Szilvia (Fotó: Lakatos János)

Az est sztárvendége, Agárdi Szilvia (Fotó: Lakatos János)

Az idei falunapi rendezvénysorozaton mintegy 1500-an fordultak meg – tudtuk meg Kovács Viktortól, aki hozzáfűzte, hogy ez a szám a korábbi években is hasonlóan alakult. A rendezvényt Topolya község önkormányzata támogatta, helyi vállalkozók, valamint a helyi közösség összes polgára – fogalmazott a tanácsadó.

– A helyi járulék megszavazásának köszönhetően tudtuk biztosítani többek között a gyerekeknek az ugrálóvárat és trambulint teljesen ingyenesen. Ez azt jelenti, hogy a helyi közösség összes polgára támogatta a rendezvényt, a helyi járulékon keresztül. Emellett a helyi közösség költségvetéséből valósult meg – mondta el Kovács Viktor.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A művelődési műsor közönsége (Fotó: Lakatos János)