Bácskossuthfalván a szüreti napok rendezvénysorozat keretében mutatták be Gulyás László A Rizling Egyesület szűk három évtizede című könyvét a megtelt Echo Gyermek- és Ifjúsági Központ nagytermében. A Monográfia Helytörténeti Egyesület 46. kiadványának a megjelenését a Rizling Szőlészek és Gyümölcsészek Egyesületén kívül Topolya község önkormányzata, a település helyi közössége és maga a szerző támogatta.
A könyvbemutatón megjelenteket elsőként Papp László, a helyi közösség tanácselnöke üdvözölte, majd Nagy Tibor, az MHE elnöke mondott köszöntőt és történelmi visszatekintőt vidékünk gyümölcstermesztéséről, és Bika Lajos, a Rizling egyesület egyik korábbi elnöke, szőlész-borász is felszólalt.
– Egy szervezet, egyesület akkor nyer létjogosultságot hosszú távon, ha menet közben átesik nemzedékváltáson. A Rizlingben szerencsére ez így alakult, hiszen az utat és a célokat kijelölő alapító korosztálynak sikerült átadni a stafétabotot az ifjabbaknak, és ők olyan eredményesen viszik tovább a működését, ahogyan azt az idősebbektől látták. Így Fábrik Attila, a jelenlegi elnök is a fiatalság sorai közül került ki – fogalmazott Nagy Tibor, és felkérte a Rizling egyesület jelenlegi elnökét, hogy méltassa Gulyás László könyvét.
– Az egyesületünk szűk három évtizedes működését feldolgozó könyv ötlete múlt évben fogalmazódott meg egy elnökségi ülés alkalmával, és szinte egyértelmű volt, hogy alapítónkat és aktív tagunkat, Gulyás Lászlót kérjük fel a megírására, aki tapasztalt helytörténész és szerző is. Laci bácsi, ahogy a feladattal meg lett bízva, szinte azonnal belevetette magát a munkába, és igyekezett felvenni a kapcsolatot a tagokkal, az alapítókkal. Fényképeket és újságkivágásokat gyűjtött, a fellelhető adatokat mind igyekezett számba venni, hatalmas lendülettel. A végeredmény pedig nagyon szép és szervezetünkhöz méltó lett. A könyv a helytörténeti jellege mellett hiteles történelmi adatokat is tartalmaz, sok-sok fényképpel gazdagon jelent meg. Megtudhatjuk belőle, hogy egykor mennyi szőlő vette körbe a falunkat, mennyi bort készítettek az emberek. Manapság összezsugorodtak a kertek, jelenleg 30 hektár gyümölcsöst gondoznak, és mintegy 10 hektár szőlős terméséből készül bor. Mi – az ifjabb korosztály – igyekszünk olyan újításokat, eszközöket is beszerezni, amik korszerűek, modernek és a fiatal gyümölcsészeket is motiválják. Egyedül, amivel nem harcolhatunk, és egyre több bosszúságot okoz, az az időjárás. Sajnos már több éve szenvedünk a szárazság miatt – mondta Fábrik Attila.
Guylás László beszámolt a könyv megjelenésének az előzményéről, a kutatási folyamatról.
– Az 1997-ben zajlott alakuló közgyűlésen 42-en voltak jelen az Echóban, a névadónk, dr. Deli Ágoston olyan megnevezéssel állt elő, ami több nyelven is megállja a helyét. Azóta az egyesületünknek több mint 250 tagja volt, sajnos nagyon sokan már eltávoztak közülünk, jelenleg mintegy 80 tagot számlálunk. Az egyesületünk nem túl gazdag szervezet, de aktív, és a csaknem három évtized legnagyobb eredménye, hogy ma is fennmaradt és működik. Nem mellékes az sem, hogy Vajdaságban a Rizling volt az első a Belügyminisztériumnál hivatalosan is bejegyzett egyesület, amely a gyümölcsészet, az ágazat fejlesztését tűzte ki célul. Manapság legalább 40 társszervezet működik szerte a tartományban, de a kezdeményezésnek köszönhetően később többek között Bajsán, Kerényen és Szivácon is alakultak egyesületek. Ennek köszönhetően lett a Telecskai-dombok hivatalosan is elismerve mint bortermő vidék – mondta egyebek mellett Gulyás László, aki azt is hozzátette, hogy a fényképekben gazdag kiadvány 300 példányban jelent meg a topolyai Pannon Print nyomdában, és az ára 500 dinár. A rendezvény hangulatát az Idős Kovács Gyula Általános Iskola, a Topolyai Alapfokú Zeneiskola helyi tanulói és az Ady Endre Művelődési Központ táncosai tették ünnepélyesebbé.
Nyitókép: Gulyás László könyvbemutatóján (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)