2024. október 28., hétfő

Topolya fejlesztése a cél

A községi vezetőség első száz napját értékelte Szatmári Adrián polgármester

A községi képviselő-testület július 12-én tartotta meg az alakuló ülését, azt követően Szatmári Adriánt választották meg polgármesternek, aki az előző mandátumban is betöltötte ezt a tisztséget. Tegnap sajtótájékoztató keretében értékelte az elmúlt időszakot, kiemelve, hogy az önkormányzat célja jobb életkörülményeket biztosítani a község minden lakosa számára.

– Fontosnak tartjuk a megkezdett projektumok befejezését. Gondolok itt elsősorban a valamikori hotel épületének átépítésére, valamint a fedett medence kiépítésére. Az elmúlt időszakban számos jelentős új kezdeményezésünk volt, mely az életszínvonal emelkedését célozza. Aszfaltozzuk a kátyúkat, a csatornafedeleket is felújítottuk, Bácskossuthfalván folytatjuk a járdák térkövezését. Rendkívül fontosnak tartjuk a közlekedés biztonságosabbá tételét, ezért a bajsai általános iskolánál fekvőrendőröket és útjelző táblákat helyeztünk ki. Szeretnénk biztonságosabbá tenni mind az iskolásoknak, mind az ott lakóknak a közlekedést. Átadtunk 81 biztonsági autósülést, az idén másodszor hirdettük meg a pályázatunkat. Az a cél, hogy a kisgyermekes családoknak még biztonságosabbá tegyük a részvételt a közlekedésben. A tartományi közlekedési titkársággal közösen ebben az évben első alkalommal fényvisszaverő biztonsági mellényeket adtunk át minden elsős számára. Két új csoportszobát alakítottunk ki és szereltünk fel a Bambi Iskoláskor Előtti Intézményben. Ezzel további 50 kisgyermek számára biztosítottuk az ellátást az óvoda központi épületében.

Kiemelt célja a családok támogatása az önkormányzatnak – mutatott rá a községi elnök.

– A gyermekeket és az egyetemistákat is támogatjuk. Az idén először egyszeri támogatást biztosítottunk az általános iskolába induló elsősöknek, valamint a középiskolába beiratkozó diákoknak. Az általános iskolák esetében az egyszeri támogatás összege 8 ezer dinár, s ezzel 229 gyermeket támogattunk. A középiskolák esetében ez 10 ezer dinár, s 121 diák kapta meg. A középiskolásokat arra biztatjuk, hogy a község területén működő középiskolák egyikébe iratkozzanak be. Az önkormányzat társfinanszírozza az itt tanulók útiköltségeit, havonta 6600 dinárt biztosítunk a költségvetésből, s ez 279 diákot érint. Az idén is meghirdettük az ösztöndíjpályázatunkat az egyetemistáknak, ez havonta 8000 dinárt tesz ki. A hiányszakmák esetében ez az összeg 16500 dinár. Három hiányszakmát határoztunk meg ebben az évben: a német-, a fizikatanárt és az általános orvost.

A gazdaság fejlesztése szintén létfontosságú az önkormányzat számára. A mezőgazdaság az egyik legfontosabb ágazat Topolya község területén.

– A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapon keresztül támogatjuk a mezőgazdasági termelőinket.  Az idén 14 millió dinárt irányoztunk elő erre a célra. A pályázat még nyitott. Mindenkit arra biztatok, hogy éljen a lehetőséggel, pályázzon. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy megfelelő körülményeket biztosítsunk és új befektetőket vonzzunk az ipari parkba, s növeljük a munkahelyek számát. Nagy öröm számomra, hogy aláírtunk egy adásvételi szerződést a Soplast nevű portugál céggel. Két parcellát vásároltak meg az ipari parkban. A szerződés összege mintegy 20 millió dinár, a terveik szerint a következő év első negyedévében szeretnénk megkezdeni a gyárcsarnok kiépítését. Ennek köszönhetően 60 új munkahely létesül. A cég autóalkatrészek gyártásával foglalkozik.

Az idegenforgalom is kiemelt fontosságú – mondta Topolya polgármestere.

– Fontosnak tartjuk, hogy megfelelő színvonalas rendezvényeink legyenek, ilyen például a Vajdasági Parasztolimpia, a Topolyai Napok, a Zobnaticai Lóverseny, a Lake Fest és a BBQ-fesztivál. A hétvégén tartjuk meg a Szármafesztivált. Az idén is tervezünk decemberben korcsolyapályát létesíteni.

Szatmári Adrián arra is felhívta a figyelmet, hogy az energiahatékonysági program keretében újabb pályázatot hirdetnek meg, valamint a hulladékgyűjtés újdonságairól és a városi park rendezéséről is beszámolt.

– Novembertől bevezetjük a kétkukás rendszert, amelyet az önkormányzat a Komgrad Kommunális Közvállalattal közösen valósít meg. A kék kukák átadása folyamatban van, novemberben kezdjük meg a szelektív hulladékgyűjtést. Nagy öröm számunkra, hogy a városi park rendezése is megkezdődik egy IP-projektum keretében. Az önkormányzat sikeresen pályázott, és Szentes, Csongrád és Kishegyes község önkormányzatával közösen valósítjuk meg a projektumot. Az első fázisban a régi, elöregedett, balesetveszélyes fákat távolítjuk el, majd megtisztítjuk az aljnövényzettől a parkot. Tavasszal megkezdődnek az építési munkálatok is. Új sétányt tervezünk kialakítani, illetve új padokat fogunk kihelyezni. Barátságos, szép térré szeretnénk varázsolni ezt a parkot – mondta végül a sajtótájékoztatón a polgármester.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Szatmár Adriánt másodszor választották meg polgármesternek (Tóth Péter felvétele)