A fogyatékos emberek december 3-án jegyzett világnapja alkalmából az idén is megtartotta a színházteremben a hagyományos jótékonysági művelődési estjét a topolyai Kisbácska Szklerózis Multiplex Egyesület. Az eseményen közreműködtek a Topolyai Alapfokú Zeneiskola diákjai és tanárai, a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ tánccsoportjai, az Aurora Beszédművészeti Műhely szavalói, valamint a Vuk Karadžić Szerb Művelődési Központ tánccsoportjai és énekkara. Az est alkalmával összegyűlt mintegy 55 ezer dináros adományt a Tomoslavciban élő Stojaković család részére ajánlották fel. Az idős házaspárnak a közelmúltban tűzvész tönkretette az otthonát. A találkozó kezdetén Nyeső Paul, a házigazda egyesület elnöke köszöntötte a megtelt nézőtér közönségét, Topolya község önkormányzatának jelenlévő munkatársait, és a velük együttműködő intézmények – köztük a Dr. Hadzsy János Egészségház – és más szervezetek képviselőit.
– Rendezvényünk minden fogyatékkal élő embertársunknak az ünnepe. A fogyatékos emberek világnapján egyébként szervezetünk is részt vett a kerekasztal-megbeszélésen, amelyet a községi önkormányzat és Szatmári Adrián községi elnök hívott össze, és amelyen jelen voltak a Belügyminisztérium illetékesei is. Szervezetünk legtöbb akciójának, művelődési estjének is a nem titkolt célja felhívni a figyelmet fogyatékos embertársainkra. Hálás vagyok azért, hogy a kérésünknek eleget téve ebben évek óta segítséget nyújtanak jelenlétükkel, színvonalas színpadi produkcióikkal kedves együttműködő partnereink, a Topolyai Alapfokú Zeneiskola és a művelődési központok. Nem mellékesen a programunk összehozza Topolya lakosságát nemzetiségtől, kulturális beállítottságtól függetlenül. Ilyenkor szülők, nagyszülők, és ami nagyon fontos, gyermekek is jelen vannak, és megtekintik egymás produkcióit, a felkészülésbe fektetett munka gyümölcsét – nyilatkozta a Kisbácska elnöke, akitől az iránt is érdeklődtünk, hogy a szervezethez tartozó és rendkívül komplex megbetegedéssel élő egyéneket a fogyatékosság kihívásai milyen szinten érintik.
– A szklerózismultiplex-megbetegedés a központi idegrendszert érintő, rendkívül összetett és változatos tünetegyüttest eredményezhet. Sajnos a betegséggel küzdők 80 százaléka valamennyire fogyatékossággal küzd, azaz sorstársaim nagyon kis százaléka nem használ valamilyen segédeszközt. Vagyis ha még nem is használ, többféle más panasszal küzd, és ez rányomja a bélyegét a pszichikai állapotára. A Kisbácska elsősorban Topolya és Kishegyes községek területén élő szklerózismultiplex-megbetegedéssel élőket tömöríti, de a környező községek falvaiból is csatlakoztak hozzánk. Jelenleg 46 tagot számlálunk. A találkozóinkat: szaktanácsadást, kézműves-foglalkozásainkat, péntekenként 14 órai kezdettel tartjuk az úgynevezett Új Otthon épületében működő székházunkban. Továbbá igyekszünk minden olyan jótékonysági vagy környezetvédelmi megmozdulásban részt venni, amihez aktívan hozzá tud járulni tagságunk – tudtuk meg Nyeső Paultól, aki felhívta arra is a figyelmet, hogy szombaton délelőtt folytatódik a Zeleno Zvonce (Zöld harangocska) szervezet faültetési megmozdulása Tomislavci és Cserepes (Bački Sokolac) között, ebbe bekapcsolódik a Kisbácska tagsága is, és minden polgár számára nyitott az akció. Az idén még egy Inđijában és Vukovarban tartandó találkozóra is várják a Kisbácska tagságát, majd évzáró ünnepséggel, a támogatóknak köszönhetően a kisgyermekek számára csomagosztással, a felnőtteknek pedig vitamincsomagok kézbesítésével zárják december végén a programjaik sorozatát.
Nyitókép: Az idén is megtöltötte az egyesület művelődési estje a topolyai színházterem nézőterét (Kazinczy Paszerkó Diana felvétele)