2025. január 6., hétfő

Vállalkozói hullámvasút

Méhes Béla a vállalkozói lét előnyeiről és a buktatókról

Örvendetesnek tekinthető, hogy a szűkebb környezetünkben is az utóbbi időben mind több az olyan fiatal, aki vállalkozóként képzeli el a jövőjét. A bácskossuthfalvi Méhes Béla, a Vajdasági Magyar Vállalkozók Egyesületének elnökségi tagja lapunknak nyilatkozva elmondta, 2018-ban alapították meg a Fiatal Vállalkozók Egyesületét, mert igény mutatkozott rá. Azután arra volt szükséglet, hogy ezt tovább bővítsék, több vállalkozót tudjanak bevonzani, ezért átalakították az egyesületet, így született meg a Vajdasági Magyar Vállalkozók Egyesülete.

Méhes Béla örvendetesnek nevezte, hogy az utóbbi években mind több fiatal szeretne vállalkozó lenni. Elképzelésük szerint ez más életformát jelent, talán több szabadságot, de véletlenül sem jelent kevesebb munkát – mutatott rá Méhes Béla. A régi „sablonok” szerint a fiatalok alkalmazottként vállalnak munkát, ledolgoznak naponta 8-10 órát, majd hazamennek, s másnap kezdődik minden elölről, a vállalkozói lét azonban másik életforma. Sokan annak reményében vágnak bele, hogy majd jobban tudják szabályozni az életüket, megindul a fejlődés. Rengeteg buktatója van azonban ennek, és Méhes Béla azt is hangsúlyozta, hogy – főleg kezdetben – akár naponta 14-15 órányi munkát feltételez ez a létforma. 

Rengeteg kérdés merül fel a fiatalokban már kezdetben: hogyan kell egy vállalkozást megalapítani, könyvelést vezetni, hogyan kell megszervezni a munkát, mindezek a kérdések menet közben gyorsan felmerülnek. Ezért is fontosak az olyan összejövetelek, konferenciák, mint amilyent a közelmúltban tartottak Topolyán fiatal vállalkozók számára. Ilyenkor ugyanis tapasztalatokkal rendelkező vállalkozókkal is kapcsolatba kerülhetnek, és itt a kapcsolatépítés is jelentőséggel bír. Méhes Béla azt is elmondta, hogy mivel édesapja családi vállalkozását vette át, neki a kezdeti nehézségekkel nem kellett megküzdeni, de sok esetben látta, mások hogyan élték azokat meg. A vállalkozói lét kapcsán pedig egyfajta „hullámvasút-effektusról” beszélt, ami a személyes érzelmekben és a pénzügyek terén, illetve más dimenziókban is felismerhető. Azt is hozzátette, hogy amikor a fiatalok tanácsot kérnek tőle, nehéz átlag bölcsességeket megfogalmazni, de a becsületesség, szorgalom és az alázat az, ami egy vállalkozó sikeréhez hozzájárulhat.

Az emberekhez és a munkához is ilyen hozzáállás a kívánatos. A kezdő vállalkozók által elkövetett tipikus hibák közé sorolta, amikor valaki azt hiszi magáról, ő talált ki eleve valamit, vagy nála senki nem csinálja jobban azt, amivel foglalkozik. Ilyenkor válhat egy fiatal saját maga a vállalkozásának gátjává. Az is gyakori hiba, ha valaki nem akar vagy nem tud kilépni a saját komfortzónájából. Arra is rámutatott, hogy hatalmas lökés tud adni a kezdő vállalkozónak, ha élni tud a pályázati lehetőségekkel. A vajdasági magyar vállalkozók abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy az anyaországi és hazai pályázati forrásokat is el tudnak érni. Nem is olyan régen, 10-15 évvel ezelőtt ezekhez nehéz volt hozzájutni, illetve a róluk szóló információ sem volt mindig könnyen elérhető. A közösségi média itt is jelentős változást hozott. Ma már inkább az jelenti a gondot a kezdő vállalkozóknak, hogy hogyan válasszák ki a megfelelő pályázatot.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Méhes Béla a konferencián (Tóth Péter felvétele)