A topolyai Juhász Erzsébet Könyvtárban november óta folyik webfejlesztő programozó kurzus. A képzés Nagy Alfréd, a Sat-Trakt vállalat programozójának vezetésével valósul meg, akit a tanfolyam részleteiről kérdeztünk.
Hogyan fogalmazódott meg a képzés témájának gondolata?
– Webes technológiákkal és azok segítségével készült alkalmazásokkal mindenhol találkozhatunk, ugyanis körülvesznek bennünket, a hagyományos weboldalaktól, blogoktól, portáloktól kezdve, az okostévék egyes alkalmazásain keresztül bármilyen okoseszköz kezelőfelületéig, és aki ezt a technológiát megtanulja, rendkívül széles tudásra tesz szert.
Mit tanulnak a résztvevők?
– A tanulók HTML-, CSS-, JavaScript- és PHP-programozást tanulnak, ezek ötvözeteként egy LARAVEL nevű webes keretrendszeren keresztül alkalmazzuk ezeket a technológiákat, ami képes a komplex webalkalmazás fejlesztésre.
Milyen formában folynak az órák?
– Nincs külön elméleti és gyakorlati rész, inkább a gyakorlat folyamán térünk ki azokra az elméleti dolgokra, amelyekre szükséges. Az öt hónapon át tartó kurzus hét topolyai tanulóval zajlik. Az interaktivitás jellemzi az előadásokat, mindig vetődnek fel út közben kérdések, amiket a tanulók azonnal feltehetnek. Az adott kérdésekre megpróbáljuk közösen megkeresni a választ.
Miért érdemes programozói tudásra szert tenni?
– A webprogramozás ismerete ma már szinte nélkülözhetetlen azok számára, akik valamilyen fejlesztési közegben dolgoznak, számos területen előnyt jelenthet ennek a tudása. Segítségével nemcsak különböző kreatív projekteket hozhatunk létre – például weboldalakat, blogokat, portálokat –, hanem jobban megérthetjük az internet és az azon működő szolgáltatások működését is, emellett különböző webes alkalmazásokat készíthetünk nemcsak interneten keresztüli használatra, hanem bármilyen hálózatra épített számítógépes rendszeren belül. Mindemellett a programozás fejleszti a problémamegoldó készséget és a logikus gondolkodást, ez más szakmákban is értékes lehet. Egy egyszerű weboldal létrehozása remek belépőprojekt lehet akár egy munkahelyre vagy akár a technológia világába – nyilatkozta Nagy Alfréd, a képzés vezetője.
Nyitókép: Az órákat az interaktivitás jellemzi (Vörös Csaba felvétele)