A zentagunarasi székhelyű Armida Nőszervezet vezetését tavaly Kádár Krisztina vette át, aki igyekszik továbbvinni az egyesület programokban gazdag tevékenységét. Megtudtuk tőle, hogy a szervezet tagjaival továbbra is meg akarnak rendezni minden jól bevált rendezvényt, az elmúlt időszakban is megtartották hagyományos programjaikat.
– December elején mikuláscsomagokat készítettünk az óvodás és az elsős gyermekek számára, 20-án a tájházban pedig cipősdoboz-akciót tartottunk, a falunkban élő, tíz évnél fiatalabb gyermekeknek a Télapó adta át a csomagokat. Ez a rendezvény mindig népszerű – számolt be az elnök.
Az előttünk álló évben is számos eseménye lesz a szervezetnek, a programok már februárban megkezdődnek.
– Szeretnénk megtartani hagyományos rendezvényeinket, és újakat is tervezünk. Február 8-án tartjuk a következő eseményünket, a hagyományos disznótoros vacsorát, amelyre már sokan jelentkeztek. A nőszervezet tagjai, pár férfi segítségével, hagyományos módon feldolgozzák a disznót, és ebből készül a vacsora. A disznóvágás része nyilvános, bárki eljöhet megnézni. Március 4-én a Mag Hagyományápoló Egyesülettel közösen farsangi fánkot sütünk és várjuk a jelmezbe bújt gyerekeket a piactérre, ahol mulatság, kiszebáb égetés és jókedv vár rájuk. Április derekán tartjuk meg a Csipkerózsika kézimunkacsoporttal közösen a hagyományos húsvéti kiállítást és vásárt. Az idén a gyerekek számára meghatározott témájú rajzpályázatot hirdetünk meg, amelyre egyéni és csoportos alkotásokkal lehet benevezni, és szép ajándékokkal készülünk. Június 21-én több civil szervezettel közösen családi napot tartunk, amelyen többek között lángos, légvár és zenés mulatság lesz, amivel lezárjuk az iskolaévet. Az idén is készülünk kézműves-foglalkozással a Napsütötte nyári táborba, augusztusban pedig részt veszünk az újkenyér-ünnepen. Most is sütünk lángost, amit ingyen kapnak a vendégek. A nyári szünet ideje alatt szeretnénk felújítani a „játszójárdát” az iskola udvarában. Ezt két éve készítettük el, s szeretnénk új elemekkel bővíteni, valamint átfesteni a meglévőket – számolt be az elnök, majd azzal folytatta, hogy ősztől is számos program vár az Armidára. A szervezet tagjai októberben az idősek világnapja alkalmából a falu szépkorú lakosai számára készülnek rendezvénnyel, amelyen szerényen megvendégelik az időseket, alkalmi műsorral és mulatsággal kedveskednek nekik. A tagság decemberben ismét készül mikuláscsomagokkal és a cipősdoboz-akcióval. Ez azért fontos a szervezet számára, mert sok gyermek van a faluban – mondta Kádár Krisztina. Tervben van az adventi ablakkalendárium is, amely harmadik alkalommal lesz megtartva. Évről évre többen mennek el megnézni a díszített adventi ablakokat.
Az Armida Nőszervezet rendszeresen szalmabálabábukkal díszíti a falu központját. A tagok jelenleg új dekoráción gondolkoznak, mert nemrég bontották le az előzőt. Vélhetőleg húsvéti tematikát választanak a közelgő ünnep miatt – mondta Kádár Krisztina, majd kiemelte, hogy nekik fontos a közösségépítés, minden lehetőséget megragadnak, hogy segítsenek az embereknek. A hozzájuk intézett kéréseknek igyekeznek eleget tenni, többek között szeretnének olyan előadásokat tartani, amelyek a nőket és a gyermekeket érdeklik.
A nőszervezet olyan akciókat is szervez, amelyekből pénzbevételt valósítanak meg, s ezt jótékonysági célokra használják fel – mondta az elnök, majd hozzáfűzte, hogy szervezetük munkáját a zentagunarasi helyi közösség, Topolya község önkormányzata és a Magyar Nemzeti Tanács támogatja.
Nyitókép: Kádár Krisztina (Lakatos János felvétele)