2024. szeptember 10., kedd

Idén is a tópart volt a legnépszerűbb

Topolya központja teljesen elnéptelenedett május elsején, amikor végül nem volt eső, sőt a délutáni órákra a nap is kisütött, így szinte zavartalanul ünnepelhetett a több száz majálisozó, aki a tóparti séta mellett döntött. Csupán az időnként megélénkülő kellemetlen szél zavarhatta az ünneplőket, kirándulókat.

Tóparti hangulat Topolyán május elsején (Kiss Zoltán felvétele)

Tóparti hangulat Topolyán május elsején (Kiss Zoltán felvétele)

A borús előrejelzések sem rettentették el a legkitartóbbakat attól, hogy sátrat verjenek a tó körüli területen, voltak akik bográcsokkal, rostélyokkal vonultak ki a természetbe. A topolyaiakon kívül szép számban érkeztek Vajdaság más városaiból is majálisozók. A helybeliek főleg gyalog vagy kerékpárral látogattak el a tópartra, míg a vidékiek természetesen gépkocsikkal érkeztek és töltöttek el néhány kellemes órát a festői környezetben.

A tópart sétányán néhány lacikonyha, fagylaltos, cukorkaárus kínálta portékáját, az elmaradhatatlan csapolt sörrel pedig a rögtönzött vendéglők várták vendégeiket. A gyerekek számára az idén is csúszda, trambulin és más játékok biztosították a kikapcsolódást, de az önfeledt szórakozás örömét a kiépített játszótéren is kiélvezhették a legkisebbek, sőt a legbátrabbak még lóra is pattanhattak.

Mivel a városban a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal sem volt szervezett majális, így sokan a környező településekre, városokba utaztak el. Több topolyai Palicson majálisozott családostól, de szép számmal voltak, akik Magyarkanizsán, Kishegyesen, vagy Gunarason ünnepelték a munka ünnepét.

A legtöbb topolyai azonban az idén is a házi majális mellett döntött, és udvarukban, baráti körben sütöttek, főztek. Kényelem szempontjából ez talán indokoltabb volt, még a nem olyan idilli környezet elmaradása ellenére is. Az ünnep másnapját már többnyire pihenéssel, rokonlátogatással töltötték az itt élők. A városban a vasárnapira emlékeztető hangulat uralkodott. Több helybeli cég összekötötte az ünnepet az előttünk álló hétvégével, így mivel ma sem dolgoznak sokan, lehetőség volt egy kisebb külföldi kiruccanásra is.