2024. szeptember 10., kedd

Minden egyes szavazat dönthet

Civil szervezetek vezetői számára szerveztek megbeszélést Pacséron az EU-s választásokról

Az európai parlamenti választások kapcsán szerveztek kerekasztal-megbeszélést a pacséri Faluházban, a helyi és a bácskossuthfalvi tanácsnokok, valamint a civil szervezetek képviselőinek részvételével. A pacséri helyi közösség tanácselnöke, Szabolcski Szabolcs köszöntője után a rendezvény vendége, Deli Andor, az Európai Parlament képviselője ismertette az intézményben 2014 óta folyó munkáját, illetve kérte a szavazók támogatását a következő időszakra is.

A pacséri megbeszélés résztvevőinek egy része (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

A pacséri megbeszélés résztvevőinek egy része (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

– Orbán Viktor miniszterelnök döntése értelmében száz év után – több más határon túli képviselőtársammal együtt – egy valóban egységes nemzeti listával állhattunk ki közösségeinkért az elmúlt öt évben Brüsszelben. Az EU parlamentjében ezzel a vajdasági magyarság is teret kapott több meghallgatáson, konferencián, szakmai beszélgetésen. Sajnos, az elején sokaknak magyaráznom kellett, hogy Szerbiában kisebbségben él egy magyar nemzeti közösség, és hogy ez az életmód mivel jár. Nem kis időt és energiát igényelt a szerb csatlakozási tárgyalások követése, segítése, illetve a mi közösségünk érdekeinek a támogatása ebben a folyamatban. A munkám része volt a magyar kormány melletti kiállás is a parlamentben, a Fidesz–KDNP-s képviselő társaimmal. Számos kemény és éles helyzeten vagyunk túl, és azt hiszem, mi megtettük, amit megtehettünk – hangsúlyozta Deli, majd arról is szót ejtett, hogy abban az esetben, ha ismét bekerül a brüsszeli körforgásba, milyen elvek mentén igyekszik tevékenykedni.

– Több eddig megkezdett munkámat tudom majd ebben az esetben folytatni. Elsősorban a Szerbiát érintő tárgyalásokra gondolok, hiszen az előttünk álló évek egybeesnek a 2025-re ígért EU-s bővítéssel. Az eddigi terepi információim alapján azt mondhatom, hogy a vajdasági magyar emberek érzik a május 26-ai EU-s választások súlyát és tétjét. Történelmi pillanat az, hogy részt is vehetnek rajta. Azt tapasztalom, hogy a többségük készen áll támogatni a Fidesz–KDNP-t abban, hogy kitartson eddigi, 2010-ben megkezdett politikája mellett – tette hozzá Deli Andor.

A rendezvényen Fremond Árpád, a VMSZ alelnöke, köztársasági képviselő ismertette, hogy a szavazásra lehetőséget adó borítékokat már kézhez kapták az arra jogosultak, és kérte jelen levő civil szervezetek képviselőit, hogy hívják fel a polgárok figyelmét a szavazás fontosságára, tétjére, valamint hogy segítsenek a borítékok begyűjtésében.

– A részvételi aránytól függ majd, hogy a Fidesz–KDNP-nek hány képviselője lesz az EU parlamentjében. Csupán pár száz szavazaton múlott a korábbi EU-s voksolás alkalmával, hogy 13 helyett 12 képviselője lett Brüsszelben a nemzeti oldalnak. Azért is elengedhetetlen, hogy nekünk, vajdasági magyaroknak képviseletünk legyen az EU parlamentjében, mert Európa nem igazán ismeri el az őshonos kisebbségeinek a jogait, inkább a bevándorlókat támogatja. A Fidsz–KDNP és Deli Andor azt a konzervatív, hagyományos értékrendet képviseli, ami most Európában nem számít annyira fontosnak – mondta egyebek mellett Fremond, aki azzal zárta a mondandóját, hogy társaival a jövőben is azon dolgoznak majd, hogy megérje itthon maradi és boldogulni.

A tapasztalatcserével, beszélgetéssel záruló pacséri rendezvényen tiszteletét tette még Nagy Ottó, a Tartományi Nagyberuházási Alap Igazgatóságának igazgatóhelyettese, és Méhes Béla, a VMSZ tanácsának tagja is.

Nyitókép: A pacséri megbeszélés résztvevőinek egy része (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)