2024. szeptember 10., kedd

Vasárnap és ünnepnapokon nem lesz temetés

A Komgrad feltérképezi és ellenőrzi a nyughelyekre megkötött bérleti szerződéseket Topolyán

Június 1-jétől módosul a temetkezésekre vonatkozó szabályzat a topolyai sírkertekben. Ezzel kapcsolatban Domány Dudás Diana, a Komgrad Kommunális Közvállalat igazgatónője elmondta, hogy a rendeletet az egyházak képviselőivel egyeztetve, az erre illetékes felügyelőbizottság határozata alapján hozták meg.

– A jövőben az állami ünnepek első napján, illetve vasárnaponként nem lesznek Topolyán temetések. A közvállalat felügyelőbizottsága döntését megelőzően egyeztettünk az illetékes szabadkai és az újvidéki, illetve más városok közvállalataival, és megtudtuk, hogy a legtöbb vajdasági községben már több éve alkalmazzák ezt a gyakorlatot – mondta el az igazgatónő, és hozzátette, hogy a temetkezési rend módosítására vonatkozóan még a múlt évben érkezett a Topolyán tevékenykedő vallási vezetőktől igény.

Topolyán a lakosság számát, illetve a halálozási mutatókat is figyelembe véve nem indokolt, hogy mindennap legyen temetés. Városunkban általában 11 és 15 óra között kezdődik egy-egy gyászszertartás. Amennyiben szombaton történik a haláleset, akkor az elhunytat hétfőig a Nyugati temető hűtőhelyiségében helyezik el. Ennek a bérleti díja a községi képviselő-testület 2014-ben meghozott döntése értelmében óránként 168,30 dinár.

Tavaly járdával látták el Nyugati temetőben helyet kapott urnafal előtti részt, kerékpártartókat helyeztek el, 120 m2 járdát betonoztak ki mindkét topolyai sírkertben. Ez utóbbit az idén is folytatja a Komgrad, amiben számít a helyi közösség segítségére is.

– A múlt évben új temetkezési helyeket építettünk ki, akkora volt rá az igény, hogy ezt folytatjuk az idén is. Ezúttal 10 új sírhely megépítését irányoztuk elő. Tavaly nem sikerült teljes mértékben befejezni a ravatalozó épületén tervezett munkálatokat. Az idén ezt pótoljuk, megrendeltünk egy, a temetőkre, a kápolnákra és a ravatalozókra vonatkozó szakszerű állapotfelmérést, és amikor ez a tervdokumentáció elkészül, akkor több fázisban folytatjuk a megkezdett munkálatokat. Az év elejére a ravatalozók legtöbb kellékét, felszerelését kicseréltük, és hamarosan elkészülnek az új padok is. Tervezzük a konyhák felújítását is – mondta el az igazgatónő, és hozzátette, hogy szeretnék a két temetőt körbekeríteni és kamerákkal beláthatóvá tenni.

– Tudomásunkra jutnak a rongálások, sokszor az is, hogy ki az elkövető, de sajnos a tetteseket bizonyíték híján nem tudjuk felelősségre vonni – mutatott rá Domány Dudás Diana.

Topolyán az egyszemélyes sírhely 10 éves bérleti szerződésének a díja 2500 dinárba kerül. Négy férőhelyes nyughelyeket alakítanak ki, amire 6690 dinár a bérleti díj 10 évre. A régebbi, 4-től több személyes sírok bérleti díja 8900 dinár. A temetők sírhelyeinek bérleti szerződését tavaly kezdte átfésülni a közvállalat, és igyekeznek felvenni valamennyi hozzátartozóval a kapcsolatot, illetve felülvizsgálják a hosszú évek óta elhanyagolt temetkezési helyek bérleti jogosultságát is. A sírkertek átláthatóságát egy a feliratokat fényképesen is rögzítő számítógépes programnak köszönhetően követi a jövőben Komgrad és a lakosság.

– Törvény vonatkozik arra, hogy ha elmúlik egy meghatározott idő, és a temetkezési hely gondozatlan, akkor a fenntartónak van lehetősége újra értékesíteni a parcellát. Erre még városunkban nem volt példa, de a jövőben kénytelenek leszünk ezzel is foglalkozni, mivel vannak a sírkertjeinkben olyan több évtizede rendezetlen sírhelyek is, amik nemcsak rontják az összképet, de megnehezítik a szomszédos parcellák rendben tartását is – mondta el a Komgrad igazgatónője, hozzátéve, hogy a kérdés sok esetben családi konfliktusokat is okozó kényességére való tekintettel visszamenőleg nem kérik számon a hozzátartozóktól az elmaradt bérleti díjakat. Ugyanakkor a sírhelyek további használati joga a szerződések megkötése után lesz érvényben.