2024. szeptember 9., hétfő

Köszönet a nagyszülőknek

A Családfa civil szervezet pályázatára mintegy 150 gyermekmunka érkezett

Az idén a nagyszülőkkel átélt közös élményeikkel kapcsolatban hirdetett meg irodalmi és képzőművészeti pályázatot gyermekek részére a gyermeknapot is szervező Családfa civil szervezet. A felhívás ezúttal csaknem 150 óvodást és általános iskolást szólított meg a községből és Szabadkáról – tudtuk meg Fekete Bánov Ágnestől, a szervezet elnökétől.

– Szervezetünk a család intézményét tűzte ki a zászlajára, és egy egészséges családi közösségnek a szerves részét képezik a nagyszülők is. Nekik szerettünk volna köszönetet mondani ezzel a pályázattal. Az alsósoktól és az óvodásoktól rajzokat vártunk, a felsős diákoktól pedig fogalmazást. Az idén több jelentkezőnk volt, mint korábban, amit sikerként élünk meg, és szeretnénk ezzel a pályázattal hagyományt teremteni – hangsúlyozta a szervezet elnöke, akitől megtudtuk azt is, hogy a lebonyolításban, illetve a díjak biztosításában Topolya község volt a segítségükre, a Művelődési Ház pedig helyszínt kölcsönözte a legügyesebbek megjutalmazására. Az alkotásokat még a héten lehet megtekinteni a moziterem előcsarnokában, a későbbiek folyamán a civil szervezet visszajuttatja majd valamennyi kis pályázónak a munkákat.

– Valóban nagyon sikeres pályamunkák érkeztek hozzánk, ezért igyekeztünk minél több díjat átnyújtani. Külön jutalmaztuk a bácskossuthfalvi Napsugár Református Óvodát, amely egy csoportmunkát adott át felhívásunkra. A zsűri értékelését úgy szerveztük meg, hogy az óvónők elemezték az iskolások munkáit, az osztálytanítók pedig az óvodások alkotásait. Nagyon örültünk annak, hogy a díjak kihirdetése előtti felvezető műsorunkban több gyermek is vállalt fellépést, egy-egy édességcsomaggal háláltuk meg a közreműködésüket – nyilatkozta a szervezet elnök asszonya.