2024. szeptember 9., hétfő
TOPOLYA

Szármafesztivál a Vásártéren

Több mint 110 csapat nevezett be a főzőversenyre – Koncertek, gyermekprogramok, különböző versenyek várják a látogatókat
Tavaly is rengeteg szárma rotyogott a bográcsokban (Fotó: Herceg Elizabetta)

Tavaly is rengeteg szárma rotyogott a bográcsokban (Fotó: Herceg Elizabetta)

Az idén hetedik alkalommal kerül megrendezésre a már hagyományossá vált Szármafesztivál Topolyán, a Vásártéren. A szervezők szombaton és vasárnap várnak minden  érdeklődőt, aki szeretne jót enni, jó zenére mulatni és kellemesen szórakozni. A rendhagyóan két napig tartó rendezvény első napján a legügyesebb szakácsok mérhetik össze tudásukat a főzőversenyen, de lesznek ingyenes gyermekprogramok, káposztás versenyek, valamint helyi termékeket felvonultató kézműves és gasztronómiai vásár is. A meghirdetett főzőverseny iránt óriási volt az érdeklődés, összesen 115 csapat jelentkezését regisztrálták. Az ország minden részében hallottak már a topolyai gasztrofesztiválról, utazási irodák is indítanak csoportokat. A Belgrádtól délre lévő helységekől is jelentkeztek, például Šabacról és Lazarevacról is érkeznek látogatók. Sőt nemzetközi jellege is van a fesztiválnak, Magyarországról, Horvátországból, Romániából is jelentkeztek csapatok.

Azok, aki nem neveztek be a főzőversenyre, vásárolhatnak a már elkészített töltött káposztából. A jó hangulatról is gondoskodnak a szervezők, szombaton délben fellép a La Banda női tamburazenekar, 14.30-tól a magyarországi Parno Graszt zenél, 18.00-tól, az after partyn pedig a Sin Seekas muzsikál. Másnap 10 és 15 óra között vasárnapi ebéddel, természetesen szármával várják a közönséget, 12 órától pedig a Juhász zenekar ad koncertet a gyermekeknek.