2024. december 18., szerda
NEMZETI TANÁCSI VÁLASZTÁSOK 2018

Továbbtanulni itthon is érdemes

Törökbecsén először tartották meg az Aracs 2018 Ifjúsági Találkozót

Helyi kulturális nevezetességek megismerése, barátkozás és tapasztalatcsere – erről szólt Törökbecsén a pénteken kezdődött, háromnapos Aracs 2018 Ifjúsági Találkozó.

Zséli Ágnes, Báló Tibor és Jerasz Anikó (Fotó: Báló József)

Zséli Ágnes, Báló Tibor és Jerasz Anikó (Fotó: Báló József)

A rendezvényt első alkalommal szervezte meg a törökbecsei Teleház és a helyi Rákóczi Ifjúsági Szervezet.

A törökbecsei Művelődési Házban megtartott ünnepi megnyitón Báló Tibor, a törökbecsei Teleház vezetője köszöntötte a megjelenteket. Az ünnepi megnyitót jelenlétével megtisztelte Kovács Elvira köztársasági képviselő, Juhász Attila mezőgazdasági államtitkár, valamint dr. Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdasági Alap igazgatóhelyettese is, Jerasz Anikó, valamint Zséli Ágnes jelöltek pedig a Magyar Összefogás választási programját ismertették.

Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának az elnöke egyebek mellett elmondta: az MNT az elmúlt években számos formában támogatta a magyar nyelvű oktatást, a tanulókat, a pedagógusokat és az intézményeket. A jelölt beszélt a középiskolásokat érintő programokról és lehetőségekről is. Hangsúlyozta: fontos, hogy a középiskolások továbbtanuljanak, mégpedig lehetőség szerint itthoni felsőoktatási intézményben, amit az MNT a feltételek teljesülése esetén ösztöndíjjal és az Európa Kollégiumban való elhelyezéssel tud támogatni.

A rendezvényen csaknem ötven vajdasági, magyarországi és erdélyi középiskolás és pedagógus vett részt, akik a három nap alatt közösségépítő foglalkozásokon és az Aracs című könyv bemutatóján is részt vettek, ellátogattak az aracsi Pusztatemplomhoz, megtekintették a városi múzeumot, a Hungária-szobrot, a Sóskopó természeti rezervátumot, valamint a beodrai traktormúzeumot és a Karátsonyi-kastélyt is láthatták. A program a Bethlen Gábor Alap, a Magyar Nemzeti Tanács és a Rákóczi Szövetség támogatásával valósult meg.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás