2024. december 22., vasárnap

Szent György-napi mulatság Törökbecsén

Április 24-ét Európa nagy részében a tavasz kezdeteként tartották számon. Április jeles napja Szent György-nap, melyhez több népszokás is fűződik: az állatok első kihajtásának napja, amikor az állatok egészségét, szaporaságát, tejhozamát hiedelmekkel és szokásokkal igyekeztek garantálni. Szent György-napon volt a pásztorok, béresek szegődtetésének ideje, amely általában szeptember végéig, Szent Mihályig volt érvényben. Hagyományosan Szent György napjához kapcsolódó jellegzetes pásztorszokás a tejbemérés is, a napot pedig evés-ivás és táncmulatság zárta.

Ennek a szokásnak felelevenítéseként tartottak táncházat Törökbecsén, a Jókai Mór MME épületében, a Forrás MNKOK és a Fokos Civil Szervezet szervezésében. A mulatság másik apropója a tánc világnapjának megünneplése volt, amit jelképesen egy-egy viseletdarab felöltésével tiszteltek meg a Törökbecséről, Óbecséről, Szabadkáról és Zentáról érkezett néptáncos fiatalok. A táncházak szervezését a Csoóri Sándor Alap támogatja.

– Az év során több alkalommal szervezünk ezzel a társasággal közös táncházakat, melyek az adott időszak jeles ünnepeihez, napjaihoz kötődnek. Jó hangulatú, baráti szórakozás jellemzi ezeket a tömeges összejöveteleket, melyeknek legfontosabb eleme mindig a néptánc és népzene iránti szeretet, kötődés – mondta Cseszák Balázs, a Forrás MNKOK vezetője.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Kiváló hangulatot teremtettek a fiatalok Törökbecsén (Fotó: MNKOK)