2024. december 22., vasárnap

Nagyhéti készülődés

Nagytakarítást tartottak a törökbecsei Assisi Szent Klára-templomban

Húsvéti nagytakarítást szerveztek tegnap a törökbecsei Assisi Szent Klára-templomban. A helyi hívek azt szeretnék, hogy a kereszténység legnagyobb ünnepén tiszta és színes legyen a város központjában található templom.

– Készülődünk a húsvétra, várva várjuk az ünnepet. Szeretnénk megszépíteni a templomunkat, szeretnénk, hogy tiszta legyen. Van egy idősekből álló csapatunk, amelynek tagjai szorgalmasan járnak a templomba, lelkesen segítkeznek a templomudvar rendbetételénél is, a vetegetésnél, a takarításnál is. Nem olyan régen a templomudvart, a kertet is rendbe hoztuk. Be szoktuk osztani a feladatokat, van, aki söpröget, van, aki pókhálózik, port töröl. Én a szobrokat is letöröltem. Ez az első tavaszi nagytakarítás. Szép tiszta lesz a templom, virágokkal díszítjük majd, felkerülnek az új oltárterítők. Ajándék az Úrnak tőlünk – mondta Simon Erzsébet törökbecsei hívő.

(Fotó: Kancsár Izabella)

(Fotó: Kancsár Izabella)

Mellár József törökbecsei plébános elmondta, hogy szívesen jönnek a hívek takarítani, különösen azok, akik hétköznap is járnak a templomba.

– Akik rendszeresen járnak a templomba, látták, hogy alaposabb takarításra van szükség. A templomukat szívügyüknek tartják a hívek, a templomudvart is rendbe tették. Nagyon szépen pompáznak a tulipánok, a nárciszok, a jácintok, azok is élvezik a látványt, akik az utcáról tekintenek be. A férfiak is kivették a részüket a munkából, levágták a füvet, elvitték a nagyobb szemetet traktorral. Emellett részt vettek a szentsírnak a kialakításában is, ami nehezebb munka, kicserélték a szobrok alatti terítőket. Az aracsi Szent István király templomot sem hagyják cserben a hívek, kisebb létszámban ugyan, de karbantartják a templomot, ott inkább az asszonyok aktívak. A központi templom 12X25 méteres, az aracsi templom a nagyobb, az mintegy 30 méter hosszú és 14-15 méter széles, így bizony nem egyszerű feltakarítani, ezért van a nagy összefogás az ünnepek előtt. Ahogyan az Úr Jézus áldozatot hozott értünk, ezek az asszonyok is azzal a tudattal jönnek ide, hogy ők is áldozatot hoznak az Istenért, Isten házáért – közölte Mellár József.

A plébános hozzátette, hogy a múlt év végén fejeződtek be a törökbecsei Assisi Szent Klára-templom tornyának felújítási munkálatai, a bádogborítás teljes cseréjét 2020 júliusában kezdték meg. A beruházáshoz szükséges pénzösszeg jelentős részét egy németországi alapítvány adományozta. Az elmúlt években több tatarozást is elvégeztek az épületen: 2016-ban a falak új szigetelést, 2018-ban a templom sekrestyéje új tetőszerkezetet kapott, 2020-ban pedig újravakolták a belső falakat. A jövőre vonatkozó tervekkel kapcsolatban a plébános elmondta, hogy folyamatban van egy nagyobb összegű adósság törlesztése, és miután ezt az összeget kifizetik, várhatóan bemeszelik majd a templom belsejét, ugyanis azt legutóbb 1961-ben újították fel teljesen.

A törökbecsei egyházközösség mintegy kétezer hívőt számlál.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás