Amikor Újvidéket mint várost jellemezzük, leggyakrabban többnemzeti, többkultúrájú és többvallású hagyományát emlegetjük. A város többvallásúsága nem csak az ortodox, a római katolikus, a zsidó és örmény viszonylatban érdekes, hanem az újvidéki magyarság esetében, a római katolikus, és a református vallás viszonylatában is.
Az ágostai evangélikusokat azért nem emlegetjük, mert az összeírások szerint ők németek és szlovákok voltak. Az ágostai evangélikusok jelenlétét a városban, a katolikus vizitációkban tényként emlegetik, hogy már a 18. században éltek a városban, de számukról és betelepülésük körülményeiről nem írtak. Érdujhelyi Menyhért és a későbbiekben Buda József tiszteletes az egyházi könyvekre alapozott adatok szerint reformátusok 1802 és 1803 előtt nem voltak Újvidéken. Az 1803-ból származó adatok viszont arról szólnak, hogy 30 református vallású család élt a városban, ekkor még templomuk nem volt. Hovatartozásuk szerint kizárólag magyarok voltak. Az istentiszteletet magánházban tartották, ahol gyermekeik számára iskolát is szerveztek. Az első írásos adatok, amelyek a református egyház adatai, arról is szólnak, hogy az akkor még Piroshoz tartozó közösség tagjai legnagyobb számban Pirosról, Pacsérról és Moravicáról költöztek Újvidékre, és az iskola és templomtornyuk fölépítéséhez szükséges téglaégetésre kértek engedélyt a városi hatóságoktól. Ekkor még sem állandó kántoruk, sem tanítójuk nem volt. Érdujhelyi Menyhért Újvidék történetét összegező monográfiájában magabiztosan állította, hogy az újvidéki református közösség tagjai a pirosi „kolóniával együtt (települtek), vagy abból szakadtak ki”. A későbbi betelepülők pedig a belső migráció eredményeként Pacsérról és Moravicáról települtek a városba, és számuk 1806-ban sem változott, mert a vizitáció 80 református vallású személyt jegyezett föl. A következő évben, 1807-ben, tömegesebb betelepülést feltételeztek, mert ekkor már az egyházközösség a templom tornyának felépítéséhez szükséges fa vásárlására kért engedélyt és segítséget. Majd 1808-ban több ezer tégla égetéséhez kérik a város támogatását, amit meg is kapnak. Egy biztos, hogy egyházi anyakönyveiket 1804-től vezették, és a mai Knićanin utcában, a katolikus temető mögött, kezdtek el temetkezni. 1808-tól a megvásárolt „Futó házban”, állandó, saját imaházat rendeztek be. Papjaik, Csíkos Lajos (1808–1814) és Szappanyos Horváth (1808–1818) voltak. Az 1810-ben mintegy 400 lelket számláló közösség László István személyében első református tanítóját tisztelhette. A református magyarok betelepedését Érdujhelyi „szakaszosnak” jellemezte, amely szinte állandóan a Pacsérra és az Ómoravicára idetelepülők gazdasági okokból való továbbvándorlása hozta a délebbre fekvő és pezsgőbb életű városba, Újvidékre. A reformátusok a város Első negyedébe települtek, amely az egykori Kamenicai utcát és környékét, és a Városi erdő környékét jelentette. A kedvezőtlen életkörülmények, a vizenyős talaj, az árterület bizonytalan feltételei miatt aztán a városon belül, a III. negyedben lévő egykor Damjanich, Árpád és Attila utcáknak nevezett részbe (a mai Branimir Ćosić, Turgenjev és Szlovák utca) települnek. 1814-ben a császártól azt kérik, hogy utasítsa a városi magisztrátust arra, hogy számukra, a templomuk fölépítéséhez szükséges telket biztosítsa, mert ezt a Mária Teréziától kapott szabadalomlevél 8. pontja biztosítja. A város ekkor azt válaszolta, hogy ilyen kötelezettsége csak a pravoszláv és a római katolikus egyház iránt van, és a református közösség kérelmét is, mint a görög katolikusokét is visszautasította. Emiatt az újvidéki reformátusok templomukat önerejükből újították föl. 1834-ben a református iskolának 102 tanulója volt. 1844-ben az egykori Vásártéren újabb temetőt nyitottak. Az 1849-es ágyúzáskor templomuk és az egyház tulajdonában lévő ház is romba dőlt, és ekkor az újvidéki reformátusok többsége kiköltözött a városból, ahova 1850-ben tért ismét vissza a pirosi lelkészük kezdeményezésére. Ekkor Cséki Mihály tiszteletesükkel felújítják régi templomukat, majd Mányoki Imre lelkészük tevékenységének eredményeként 1865-ben Molnár György újvidéki építész tervei alapján új templomot építettek, amelyet Török Pál református püspök szentelt föl 1865. október 15-én.
