Lebensraum – harsogták hosszú évtizedeken keresztül régen letűnt rezsimek vezetői. Az élettér bővítése iránti kényszer azonban nem rezsimfüggő dolog, az emberiség egészében benne van, néptől, történelmi kortól és égtájtól függetlenül.
Városunkban a terjeszkedési kényszer szorosan összefügg a jogtalan anyagi haszonszerzési törekvésekkel, aki csak teheti, igyekszik mások, vagy a közösség kárára kibővíteni lakását, udvarát, bizniszét. Körbefalazzuk és ajtót nyitunk a közös erkélyre, a valamikor szemétlerakásra használt kamrát lelakatoljuk és kisajátítjuk, garázst falazunk az épületünk szögletében, közterületen, a lakóház közös, pókhálós tetőterét pedig szobává alakítjuk, és čajetinai egyetemistáknak albérletbe kiadjuk… Az egyik, talán legszembetűnőbb gyakorlat ebben a „versenyszámban” a tervszerű forgalomkorlátozások bevezetése különböző „építkezések” ürügyén.
A lakó- és egyéb épületeket építő beruházók az önkormányzattól megkapják az utcalezárási engedélyt, a kerítéseket azonban az építkezéstől esetenként több tíz métere helyezik el, és ami a legbosszantóbb: a munkálatokat csigalassúsággal végzik, heteken, hónapokon, néha éveken keresztül arra kényszerítve a járókelőket és az autósokat, hogy kerülőutakon közlekedjenek.
Hogy miért? A lezárt, ideiglenesen kisajátított közterületet építőanyag és munkagép raktárként használják, ami milliós tételekben eredményez költségmegtakarítást számukra, hiszen nem kell az anyagot az építkezés ütemének függvényében, just in time, azaz idejében történő ipari modell szerint biztosítani. Tekintettel a városban uralkodó közlekedési káoszra, ez valószínűleg eleve lehetetlenség lenne. Hajnalban, vagy éjjel azonban lehetne kirakodni a kamionokból, de hát a harmadik műszak díjszabása komoly profitcsökkenést eredményezne.
Gombamódra nőnek az új lakóépületek, mindegyik esetében több napos, néha több hetes utcalezárás a daru összeszerelésekor, aztán a szétszerelésekor, a fűtési rendszer csatlakoztatásakor és még számtalan, részben indokolt alkalomkor. Jellemző, hogy a fűtéscsatlakoztatási munkálatok miatt gyakran egy hónapig is tátong az árok, járdától járdáig, keresztben az úttesten, természetesen építkezési kerítésekkel szinte saroktól sarokig elkerítve. A nap 24 órájában szünetel a forgalom, holott a melósok legfeljebb egy műszakban dolgoznak.
Nem is annyira régen, még 15–20 évvel ezelőtt is, az ilyen munkálatok miatt részleges volt a forgalomkorlátozás: a munkások a csövek hegesztése után minden nap egy vastag acéllapot húztak az árok fölé, az autók gond nélkül közlekedhettek. Extrém példák is akadnak: az egyetemi városban épülő új, kutatóintézet épülete előtt kivágták a 60 éves nyárfákat csak azért, hogy az építkezési felszerelést a helyükön tárolhassák. A kivágott fák helyén semmi nem épül, megőrzésük viszont egész biztosan pluszköltséget jelentett volna a kivitelezőnek. A leírt jelenséget többségünk némán tűri, legfeljebb szitkozódunk, de a hátterébe nem igyekszünk bekukkantani. – Újvidék fejlődik, ez az ára – üzeni a sorok között a média, és a városlakók többsége elfogadja ezt a jól hangzó magyarázatot.
A fotó a Gál László utca sugárút felőli bejáratában készült, ahol 2020 tavaszán lebontották a népszerű Pub kávézót, és a helyére épülettömböt építettek. Az építkezés ideje alatt az utcába csak kerülőúton, lépcsőmászással lehet bejutni, ami legalább két perc időt elrabol, azaz késést eredményez járókelőként. A széles gyalogjárdát is kisajátították, a naponta több ezer erre elhaladó gyalogost két éven keresztül egy 70 cm széles sávba kényszerítve. Az utca bejárata most az épület alatt van, továbbra is építkezési kerítés zárja el azt, holott a toronyházba már az ablakokat is beszerelték. A nyugati világban is építkeznek, ott a gyalogosok fölé faalagutat ácsolnak, így azok zavartalanul közlekedhetnek megszokott útvonalaikon. A Nyugat azonban már nagyon régen nem a dzsungel törvényei szerint fejlődik, és a szabályrendszer az egyén érdekeit a közösség érdekei mögé kényszeríti.
