(fotó: Hoffmann Artúr)
Dragica Milović két évvel ezelőtt költözött vissza Németországba, ott koros személyek gondozásából él, leginkább végnapjaikat élő időseket bíznak rá. Édesanyja haláláig Újvidéken lakott, négy éven keresztül ő gondozta a beteg asszonyt, családi házuk a Temerini utca egyik mellékutcájában, a Sava Đisalov utcában van. Családjuk több száz éve lakik ezen a helyen, Dragica a hetedik nemzedékhez tartozik, aki örökli a házat. A ház 1947-ben épült a 126 négyzetméteres telken, édesanyja is itt halt meg, nem akarta eladni, noha több ajánlatot is kapott beruházóktól.
Dragica távozása előtt a szomszéd házat ledöntötték, helyére több emeletes épület épül, az építkezés miatt a kis családi ház megsüllyedt, az oromfal megrepedt, a tetőben is kár keletkezett. Egy ideig a család egyik ismerőse, egy fiatalember élt a házban, aki egy napon szó nélkül elköltözött, és a megroggyant ház üresen maradt. Tavaly májusban a házat feltörve találták, a család egyik barátja megjavította a kaput, de nem sokkal később ismét feltörték. A rendőrség az első betörés után elvégezte a helyszínelést, a második után is jegyzőkönyvet készítettek, ezt követően azonban már nem voltak hajlandóak nyomozni. A házból a tolvajok mindent elvittek, ami ért valamit: új konyhafelszerelés volt bent, a csapokat, a mosdókat, a kádat leszerelték, a kályhákat kivitték, eltűnt a bútor java része, még a hatalmas, kovácsoltvas kaput is leszerelték – a szomszédok szeme láttára. A rendőrség a kapu elvitele után sem volt hajlandó helyszínelni. Később elvitték az értékes, 1800-as években nyomtatott régi könyveket, a porcelán- és üveggyűjteményt, édesanyja bundáit, szinte mindent, ami mozdítható volt. Ami pedig a házban maradt, azt vandál módon tönkretették – Dragica az összesített kárt 30 000 euróra becsüli.
A kikezdett házba két alkalommal is beköltöztek családok, pár napig éltek ott, ők nem okoztak különösebb kárt. Az egyik családot Dragica testvére kizavarta, a másik családban két kisgyermek is élt, így Dragica szíve megesett rajtuk, és egy ideig nem tette ki őket. Szerinte a szomszédban építkezők az ő házából vezették ki a villanyáramot és a csapvizet az építkezésig, ez lehet a magyarázata annak, hogy a hivatalosan lakatlan ház postaládájába 38 000 dinárra szóló vízszámlát dobtak. Meggyőződése, hogy valaki szemet vetett a telekre, és hogy házának rendszeres kifosztása és tönkretétele szervezett, forgatókönyv szerint történik. Akármiről is van szó, tény, hogy az üresen, felügyelet nélkül hagyott házakat – úgy Újvidéken, mint más vajdasági helységekben – egykettőre kikezdik, előbb kifosztják, aztán pedig beköltöznek. Ha pedig a beköltözés megtörténik, akárcsak a tolvajokkal szemben, a tulajdonosok többnyire tehetetlenek. Sok esetben nagyon nehéz kitenni a bent lévőket, hiszen akármennyire furcsán hangzik, a vonatkozó törvény és az igazságszolgáltatás lassúsága a betolakodóknak kedvez.
Egy ideig egy ismeretlen fiatalember is élt a házban, ő sajátjának tekintette lakhelyét – ügyelt a rendre és a tisztaságra, vett ezt-azt a háztartásba, még horgolt terítőket is hozott díszítésként. Amikor egy napon a házban megjelent Dragica testvére, a lakó zavartan bocsánatot kért, és szó nélkül távozott.
