Az Amerikai Kuckó Művelődési Központhálózat újvidéki irodájában pénteken este megnyílt kollégánk, Diósi Árpád első, önálló fotókiállítása. A fényképek, ezúttal 22, jazz- és rockkoncertek pillanatait örökítik meg, a szemlélővel érzékeltetik a zene születésének pillanatát, akárcsak a jazz- és a rockfotózás közötti különbségeket.
A rendezvény nyitóünnepségén a jelenlevőket Vitomir Simurdić kurátor és a szerző köszöntötte: Az elmúlt 24 Újvidéki Jazzfesztiválon készült fotók után kutatva Dávid Csillától is kértem képeket, ő hívta fel a figyelmemet Árpádra. Kiderült, hogy nemcsak a jazzfesztiválon készített fotókat, hanem az EXIT-en, de még más városok zenei fesztiváljain is. Miután láttam a képeket, kellemesen meglepődtem, már csak azért is, mert Árpád mostanáig nem volt jelen a profi fotósok körében.
A hobbi hivatássá vált az ő esetében is. Charles Gayle vagy Nyikolaj Komjagin arckifejezései lenyűgözők fotóin, Árpád szinte „betör” gépével a színpadra. Csak a jó időben, jó szögben kattintott premierplánban (közeli vagy nagyközeli képkivágás, egy egész fejet, testrészt vagy valamilyen kisebb méretű dolgot jelenít meg) készült portréfotó tudja hűen visszaadni egy olyan ember érzelmeit, mint amilyen a New York utcáin 15 évet hajléktalanként lenyomó, a vagyontárgyak közül egy szaxofont őrizgető Charles Gayle. A fotóról és a zenész mosolyáról egyértelműen lerí, hogy 15 év tortúra után most egy olyan országban, amelyről eddig nem is hallott, az őt lelkesedéssel fogadó, magyarkanizsai közönségnek zenélhet, hogy elismerik tehetségét, és hogy emiatt nagyon boldog. Árpád részletes portréfotója mindezt elárulja.
A rockkoncerteken a fényjelenségekre, váltakozásaikra helyezik a hangsúlyt, az itt látható fotók ezeket is hűen megörökítik – magyarázta a kurátor.
Árpád kollégánk is mondott néhány szót arról, hogy miként látja fotóit.
– Vitomir legalább félezer fotómat nézte át és értékelte, köszönöm neki a türelmet. Köszönettel tartozom Dávid Csilla kolléganőnknek is, aki bátorított és mögém állt. Több mint 20 éve fotózom, a portréfotó vonz a legjobban. Kölyökként gitároztam, mindig is érdekelt a zene keletkezésének pillanata, fotóimon ezt a pillanatot igyekszem elcsípni. Manapság, amikor a gépek, a mesterséges intelligencián alapuló szoftverek bármilyen fotót képesek megalkotni, nagyon nehéz valami újat alkotni. A fényképezőgép mögött azonban ember áll, lélekkel, és az előtte álló, gitározó vagy szaxofont fújó embernek is van lelke. A fotó sokkal több a valóság képmásánál, hiszen a fényképész üzenettel ruházza fel. A mesterséges intelligencia nem üzen semmit – emlékeztetett a művészfotó lényegére kollégánk.
A kurátor megjegyezte, a premierplánban készült kép mind a fotózás, mind az operatőri szakma „legrizikósabb” ágazata, a filmrendezők például gyakran Hollywoodba utaznak kitanulni ezt a fortélyt.
Árpád fotóit a Razzia áldozatai rakpart 2/b alatt nézhetjük meg február 20-áig, munkanapokon 10-től 20 óráig.
Nyitókép: A jazz önéletrajzi műfaj, az arckifejezés nagyon fontos, míg a rockzene személytelen, az effektusok viszik a hangulatot. A jazz statikus, a rock a dinamikáról, a mozgásról szól (Ótos András)
