2024. december 22., vasárnap

Könyvekről szóban és írásban

Jódal Rózsa legújabb kötetét mutatták be a Petőfiben

Jódal Rózsa írónő könyvkritikái, ismertetői 2014 decembere óta kéthetente hangzanak el az Újvidéki Rádió Szempont című műsorában. A tíz év alatt sugárzott, mintegy 230 kritika, ismertető közül 62 került bele a Könyvek tengerében című kötetbe, amelyet a Forum Könyvkiadó Intézet jelentetett meg.

A kiadványt népes hallgatóság előtt kedden este mutatták be a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban.

Jódal Rózsa Nobel-díjas írók könyveiről, magyarországi kiadványokról is írt, e válogatásban azonban a vajdasági magyar szerzőknek a Forum, a zEtna és az Életjel gondozásában megjelent kötetei kaptak helyet.

Mint ahogy az esten elhangzott, fontos, hogy az olvasók megismerjék az itteni, magyar szerzők műveit, a kötetbe beválogatott kritikák, ismertetők is ezek olvasására buzdítanak. Jódal Rózsa a kortársak, a középgeneráció, de a legfiatalabb alkotók könyveit is elkötelezett hivatástudattal ajánlja a Szempont hallgatóinak és e könyv révén az olvasóknak is. Az esten élvezettel mesélt arról, melyik műben mi volt az, ami különösen megragadta a figyelmét, ami egyedivé teszi az adott könyvet, arról is szólt, milyen fontosak az irodalmi pályázatok, amelyek alkotásra serkentik, motiválják a szerzőket. Szóba került az is, hogy a gyerekek figyelmét kis koruk óta a könyvek felé kell irányítani, ezért is szükséges, hogy minél több színvonalas, igényes gyermekkönyv, kamaszoknak szóló kiadvány szülessen.

 

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

A Könyvek tengerében fedőlapja Igor Bartolecnek a Dunát ábrázoló fotója felhasználásával készült. Az esten Madár Anikó, az Újvidéki Rádió szerkesztője is felszólalt, aki a könyvismertetők felvételezésekor az első hallgatója ezeknek az írásoknak, Buzás Márta, a könyv korrektora pedig arról szólt, hogy habár munkája során más szempontok szerint olvassa a könyvet, ennek értékeire is természetesen felfigyel. A könyvbemutatót a kiadvány szerkesztője, Mihályi Katalin vezette.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A Darányitelepi Társalgó lelkes közönsége előtt ezúttal szinte szűknek bizonyult a művelődési központ első emeleti kisterme (Fotó: Ótos András felvétele)