2024. július 8., hétfő

Kozmikus zenei utazás

Nagy érdeklődés övezte a NEO komolyzenei fesztivált

Csütörtök este a Duna-régió több mint száz zenésze előadta Gustav Holst Bolygók című híres szerzeményét, a komolyzenei koncertet ajándéknak szántak az újvidékieknek.

A zenészek azt az energiát adták át Újvidéknek, amellyel Holst megidézi a hét bolygót, ilyen módon a szerb Athént a komolyzenei univerzum központjává változtatták – magyarázták a szervezők, akik egy teljesen új szimfonikus zenekart állítottak össze a Duna-régió legtehetségesebbjei közül. A száznál is több tagú csapatot Kék Duna zenekarnak nevezték el, amelyet a neves brit-ukrán karmester, Maxim Rysanov vezényel.

– Izgatottak vagyunk, mert egy remek alkotást fogunk előadni gyönyörű környezetben, Újvidék szívében. A kék a szabadság színe, inspirál bennünket, küldetésünk pedig olyan, mint maga a Duna: összeköti az országokat. Zenekarunk különböző kultúrájú emberek kapcsolata, gyönyörű zenét játszik – mondta Rysanov.

Az idén nagy jubileumot is ünnepelnek, 150 éve született Gustav Holst, innen jött az ötlet, hogy a NEO fesztivál és Újvidék egyetlen epikus koncerttel tisztelegjen a nagy zeneszerző előtt – emlékeztetett Marko Miletić, a fesztivál művészeti vezetője.

Holst Bolygók című darabját nem adják elő gyakran, elsősorban azért, mert hatalmas együttest igényel, de olyankor, amikor alkalom adódik rá, mind a zenészek, mind a közönség nagy szeretettel várja. A templomudvarban, a szabad ég alatt koncertet élvezni mindig különleges élmény az újvidékiek számára. A zenét egy speciálisan erre az alkalomra tervezett 3D-s térkép kísérte, amely a Bolygók vizuális élményét közvetítette.

A NEO fesztivál ezzel a produkcióval folytatta a koncertezés hagyományát, az elmúlt években a leglátogatottabbként emlékeznek rá. A Corso, a Beethoven Maraton és az Új Hidak szimfonikus zenekar koncertje a klasszikus zene világsztárjait, neves zenekarokat vonzott Újvidékre, és valóban újszerű nézőpontot kínált a klasszikus koncertek élvezetéhez. Beethoven Kilencedik szimfóniájának előadásán, tavalyelőtt nyáron Péterváradon több mint 7000 ember volt jelen. Valószínűleg ez volt a legtömegesebb komolyzenei koncert a régióban.  Ezen az úton szeretnénk továbbmenni, és minden évben emelni a lécet – mondta Miletić. A fotók korábbi NEO fesztiválok pillanatait örökítik meg.

 

Nyitókép: Ervin Kovač felvétele