2024. augusztus 3., szombat

Lakásvásárlás kedvező áron

Újvidék polgármestere, Milan Đurić és Mira Radenović Bojić illetékes városi tanácstag azoknak a családoknak adta át a lakáskulcsokat, amelyek lehetőséget kaptak otthonvásárlásra az önkormányzat nonprofit lakáseladási pályázata által.
Azok, akik a pályázaton sikeresen szerepeltek, ezentúl a Zombori sorompó utca 20. alatt lakhatnak. Korábban májusban ugyanennek a pályázatnak megfelelően öt lakást adtak át a kiválasztott, azaz vásárlási jogot nyert felhasználóknak. Tegnapelőtt a fennmaradt 25 két-, három- és négyfős családok vehették át a Momčilo Tapavica utcában épült új lakásuk kulcsait.

– Az elmúlt öt évben négy pályázatot írtunk ki lakások nonprofit feltételekkel való értékesítésére. Eddig 55 ilyen lakást vettek meg a pályázók, huszonhatot a Kiszácsi utcában, ötöt Újvidék különböző pontjain, huszonnégy lakást pedig a Momčilo Tapavica utcában. Ma a Momčilo Tapavica utcában épült további 25 lakás értékesítése alkalmából gyűltünk itt össze, az itt lévő lakások közül ötbe már beköltöztek. A kedvező feltételekkel lakást kereső polgárokat örömmel töltheti el az a hír, hogy Újvidék a lakásügynökség által további 150 lakást épít két, itt lévő épülettömbben, egyenként 75 lakással. Folyamatban van a 3. lakótömb építése is, befejezése 2025 elejére várható. Ennek az új tömbnek az a sajátossága, hogy ott egyszemélyes lakások is épülnek, tehát nemcsak családok vásárolhatnak majd lakást, hanem egyedülálló személyek is. És itt nem állunk meg, hanem a projekt ezen szakasza után azonnal megkezdjük a 4-es tömb építését is – jelentette be a minap Milan Đurić, méltatva az Újvidéki Városi Ingatlanügyi Igazgatóság és lakásügynökség munkatársainak erőfeszítéseit a projekt megvalósítása során.

A korábban a Momčilo Tapavica utcához tartozó, most már azonban az átépítés után a Zombori sorompó utcába tervezett épületek 14.682 négyzetméteren épülnek majd ki, nagyjából 200 szociális lakásegységet alakítanak majd ki ezekben, egyéneknek és családoknak egyaránt. Azoknak a lakásoknak a négyzetméteréért, amelyeknek kulcsát tegnapelőtt adta át a polgármester, a vevők 116 ezer dinárt fizettek. A vásárlás teljes összegben vagy részletfizetéssel, legfeljebb havi 240 részletben történő kifizetéssel valósult, valósulhat meg,  A törvény rendelkezési korlátozást ír elő a vevők számára, az önkormányzat a végtörlesztésig jelzálogjogot jegyez a lakásokra.

 

Nyitókép: Újvidéken úton-útfélen épülnek az új lakások, a beruházók szinte annyit kérnek a négyzetméterért, amennyit akarnak (Fotó: Dávid Csilla felvétele)