2025. január 9., csütörtök

Egy méter széles korzó

Újvidék belvárosában ellehetetlenítik a gyalogosforgalmat

Idestova három éve kerülgetjük az építkezési kerítéseket a belvárosban, a valamikori korzó mentén, ott, ahol a városvezetés elrendelte a föld alatti garázs megépítését. A munkálatok 2022 tavaszán kezdődtek, az építkezők lezárták a Tanurdžić-palota és az azzal szemben húzódó butik- és kávézósor közötti területet, jobbról és balról egy-egy szűk, alig 1-1,5 méter széles folyosót meghagyva a gyalogosforgalomnak. Ez a rész a belváros szíve, sok-sok ezer járókelő halad el/haladna el ezen az útvonalon naponta. Az építkezési munkálatok előrehaladtával, néhány hónap után a butiksor előtti, azaz a palotától távolabb eső folyosót teljesen lezárták arra hivatkozva, hogy a munkálatok műszaki kivitelezése ezt megköveteli.

Az ott működő kávézók, gyorsétkezdék, butikok és egyéb vállalkozások bezártak, vagy ha arra megvolt a lehetőség, bejárataikat másik utcákra nyitották. Telt-múlt az idő, a Tanurdžić palota védőtetője alatt húzódó folyosón akadozva és vontatott tempóban át lehetett jutni ugyan, de mivel az ott dolgozók, az oda nyíló fogadóirodákba igyekvők nem ritkán az átjáróban lakatolták/lakatolják le kerékpárjaikat, gyakoriak voltak a „gyalogdugók” ezen az útvonalon. A járdarész – egyesek szerint az egész Tanurdžić palota is – az évek során megsüllyedt, fokozatosan csúszik, omlik bele a föld alatti garázsnak helyet adó gödörbe. Az építkezési kerítéseket idővel még közelebb tolták a palota falához, úgyhogy a belváros szívén átjutásra szolgáló hely nagyjából másfél méterre szűkült… Ekkora volt egészen vasárnapig.

A Tanurdžić-palotát 1941-ben adták át, azóta sok-sok millióan haladtak
el a védőtető alatt. Biztonságban. Amióta azonban a föld alatti garázs
épül, a falak repedezni kezdtek, az épület melletti járda fokozatosan
beomlik a kiásott gödörbe. A garázsépítési munkálatok néhány hónappal ezelőtt leálltak, az építkezőhelyen mozgolódás, a betonlapok között már a gaz is kinőtt (Fotó: Szeli Balázs felvétele)

A Tanurdžić-palotát 1941-ben adták át, azóta sok-sok millióan haladtak el a védőtető alatt. Biztonságban. Amióta azonban a föld alatti garázs épül, a falak repedezni kezdtek, az épület melletti járda fokozatosan beomlik a kiásott gödörbe. A garázsépítési munkálatok néhány hónappal ezelőtt leálltak, az építkezőhelyen mozgolódás, a betonlapok között már a gaz is kinőtt (Fotó: Szeli Balázs felvétele)

A november elsejei tragédia árnyékában a múlt hónapokban gyakran felvetődött a Tanurdžić palota védőtetőjének biztonsága, az önkormányzatban végül úgy döntöttek: Fő a biztonság! Még egy hete biztosak voltunk abban, hogy ez az átjáró szűkebb már nem lehet. Tévedtünk. „Óvintézkedés” címén a Tanurdžić palota védőtetője alatt most összeszerelnek egy állványt, amely az átjárót további 40 centiméterrel szűkítik.

A munkások az összeszereléssel is igencsak megkínlódnak, ugyanis napközben, csúcsforgalomban dolgoznak, amikor a gyalogosforgalom és a helyszűke miatt kénytelenek többet a létra mellett, mint a rajta lenni. Valóban idegtépő műveletté vált az átjutás, de – mint ahogyan annyi minden egyéb esetében – ezt is megszokjuk...

Az önkormányzatból azt üzenik, hogy az állvány „ideiglenes”, ameddig a Stan közvállalat szakemberei nem mérik fel a palota védőtetőrészének biztonságát.

 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A valamikori korzó legalább 25 méter széles volt, pázsit és virágágyások díszítették (Fotó: Szeli Balázs felvétele)