Amint arról korábban hírt adtunk, a szávaszentdemeteri Felsőbb Ügyészség négy személy előzetes letartóztatását kérte, ugyanis azzal gyanúsítják őket, hogy január 6-án Inđijában olyan viszályba keveredtek, amely során egy személy életét vesztette, ketten pedig megsérültek.
Az ügyészség kérte, hogy a bíróság a 35 éves S. D.-t és A. S.-t, valamint a 28 éves B. Đ.-t, mind a hárman inđijaiak, illetve a karlócai 40 éves M.Š.K.-t 30 napos előzetes letartóztatásba helyezze, közölte a Tanjug hírügynökség.
Az előzetes letartóztatás előtt az ügyészség kihallgatta a gyanúsított férfiakat.
A Blic napilap információi szerint a fiatal férfiak között a kábítószer körül alakult ki a vita. A sérült személyek ugyanis nem akartak kábítószert adni az egyik gyanúsítottnak, S. D.-nek, aki három barátját hívta segítségül. A támadók üldözőbe vették a sértetteket és M.Š.K., S.D. barátja egy éles tárggyal, feltehetően késsel megszúrkálta a sérült fiatalokat. Egyikük, Zoran Gole belhalt a sérülésekbe. Mindez Inđijában történt, a Szerémség utcában, egy családi ház előtt.
Az egyik elkövető, M.Š.K. a lap információi szerint a Zabranjeni szurkolói csoportot vezeti.
Nyitókép: Az előzetes letartóztatás előtt az ügyészség kihallgatta a gyanúsított férfiakat (Illusztráció/Pixabay.com)