2025. január 10., péntek

Játékos tudomány diákoknak

A  BiG 14. rendezvényplatformjának utolsó hetében járunk. Január 12-ig hat helyszínen várják a gyerekeket, a programok a Tél, tél, na és? jelmondattal kínálnak szórakoztató, ismeretterjesztő tartalmakat, lehetőséget a fiataloknak arra, hogy játékos formában megismerkedjenek a tudomány, a művészetek és a kultúra világával.

A Vajdasági Levéltárban titkos raktárak felfedezésére, reklámkészítési műhelymunkára várják a diákokat, ezenkívül a pecsétek és a szimbólumok titkaiba is betekintést nyerhetnek. A Városi Múzeumban a gyerekek megismerkedhetnek a katonai galériák világával, és megnézhetik a Mileva: Mi vagyunk a szikla című kiállítást, amely a tudományos világ egyik kiemelkedő alakját, Mileva Marićot mutatja be.

A foglalkozásokat úgy képzelték el, hogy a gyerekek elmélyedhessenek a történelem és a művészetek izgalmas világában. Az Újvidéki Gyermekbarátok szervezésében a vajdasági falvak és városok fejlődéséről is megtudhatnak sok mindent, miközben különféle kézműves-foglalkozásokon vehetnek részt: kibicablakokat készíthetnek és régi mesterségekkel ismerkedhetnek.

A program során szóba kerül a szláv mitológia is, a Kiker IT-központ pedig izgalmas lehetőségeket kínál a gyerekeknek arra, hogy megismerkedjenek a mechanikai mozgásokkal, a hajtóművekkel, a fogaskerekekkel és a programozás alapjaival. Autóversenyt is rendeznek, a program nemcsak szórakoztató, hanem interaktív is.

A BIG bevásárlóközpontban családi programok, előadások és workshopok várják az érdeklődőket, minden korosztály számára szórakoztató és interaktív események. A Zumba Kids Studio Top Form mozgásra és táncra invitálja a gyerekeket, programokat szerveznek a Pavle Beljanski Emlékgalériában, a Capoeira Akadémián, a Fusion Fitness & Dance Studi+ban is. Minderről bővebben a Gyermekművelődési Központ közösségimédia-felületein, a DKCNS – Gyermekművelődési Központ Újvidék Facebook-oldalon és az Instagramon @dkcnovisad1 helyeken.

 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás