Több minisztert és teljes kabinetjét, valamint az energiaszektor szakértőit hívta pénteken megbeszélésre az elnöki palotába Aleksandar Vučić szerb államfő.
A belgrádi sajtó már kora délután arról cikkezett, hogy a köztársasági elnök és az összehívott ülés résztvevői arra számítottak, hogy még pénteken bejelenti az amerikai adminisztráció a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) elleni szankciók bevezetéséről szóló határozatot.
A Tanjug hírügynökség késő délután közölte, hogy az amerikai pénzügyminiszter külföldi vagyonellenőrzési irodája valóban a szankció alatt álló jogi személyek listájára helyezte a NIS-t a Gazpromnyeft és Oroszország elleni legújabb szankciós csomag elfogadását követően.
A hírügynökség jelentése szerint a mostani az eddigi egyik legszigorúbb embargós csomag, amit az USA foganatosított Moszkvával és az orosz cégekkel szemben: két nagy orosz kőolajipari vállalatot, több tíz kereskedőt, 180 teherszállító hajót és más orosz érdekeltségű cégeket is érint.
A médiaértesülések szerint félő, hogy a NIS elleni szankciók sokkal szigorúbbnak bizonyulnak, mint azt korábban hallani lehetett, és szinte teljesen kizárják majd az orosz cégek részvételét a kőolajipari vállalat ügyleteiben, ami Szerbia számára a vártnál sokkal nehezebb forgatókönyvet jelent, adta hírül a Blic hírportál.
Nyitókép: A médiaértesülések szerint félő, hogy a NIS elleni szankciók sokkal szigorúbbnak bizonyulnak, mint azt korábban hallani lehetett (Fotó: Dávid Csilla felvétele)