– Tudod, mi a vicces? Az, hogy itt az idős lakók nem panaszkodnak semmire. Az ég világon semmire. A velünk egyidős és a tőlünk picivel idősebb, fiatal családok cirkuszolnak meg panaszkodnak a legtöbbet – magyarázta a szomszédasszony (lány) valamelyik nap, amikor a múltkori Viber-csoportos tömeghiszti eseményeit tárgyaltuk, amikor is egy fiatal fickó elmagyarázta, hogy nem szeretné tovább fizetni a panel közös költségeinek karbantartási részét.
Van is a szomszédlány felháborodásában valami.
Amióta beköltöztem, igyekeztem mindig segíteni a szomszédoknak, még akkor is, ha kifejezetten nem szeretek (rühellek) panellakásban élni. Ha engedik, általában segítek az idősebb szomszédoknak a boltban vásároltak cipelésében, mivel nincs lift. Az alkoholista bácsinak is mindig megértéssel bólogatok (már csak azért is, mert pontosan tudom, hogy mennyire szüksége van az embernek az együttérzésre ilyen állapotban).
A rendszer működik.
Nem szólunk egymásnak, ha netalán hangoskodunk. Zenélek délután egy órát, amikor a dübörgést abbahagyom, a nagyothalló szomszéd néni veszi át a stafétát. Nála úgy üvölt a híradó, mintha a hálószobámban ordítoznának egymásra a bemondók, riporterek és az alanyok, pillanatokra a tömegverekedés kitörésétől.
Hajnalban tipeg le a másik néni az emeletről, a két kiskutyája pedig akarva-akaratlanul ormótlan zajt csap. Semmi gond, mivel nekem valamikor az éjszaka közepén jutott eszembe, hogy kivegyem a húst a fagyasztóból, akkora robajt csapva, hogy még én is megijedtem tőle.
Szóval, ahogy a szomszédlány mondja, a legnagyobb baj a mi generációnkkal van.
Ha módjában állna, ő már a problémás, viberes fickót már rég móresre tanította volna, csak hát szabályok, rendőrség, bíróság stb. és nem igazán van kedve mindezzel bajlódnia, még ha a harcművészetekben eltöltött pár év azt is jelentené, hogy a bajos delikvenst gyakorlatilag pillantok alatt jobb belátásra térítené.
– A múltkor is üvöltözött a fickó, de annyira, mintha valaki nyúzná. Meccset nézett, attól zengett az egész ház – jegyezte meg a szomszédlány.
Akkor ugrott be, hogy a meccs idején én is a kelleténél hangosabban zenéltem, szóval jobbnak láttam hallgatni, mielőtt engem is jobb belátásra bírt volna.
Szó mi szó, tényleg a fiatalokkal van a baj.
