Az Újvidéki Színházban a Zombori Népszínház társulata a Ćelava pevačica (A kopasz énekesnő) c. előadással vendégszerepelt.
A híres darab szerzőjéről, Eugène Ionesco (1909–1994) román–francia íróról lejegyezték, hogy a színház inkább taszította, mint vonzotta, és első színműve megírására is egy olyan prózai esemény késztette, amelynek semmi köze nem volt sem színházhoz.
Meg akart tanulni angolul. Az Assimil című nyelvkönyv példamondatait olvasgatta, amikor felfedezte, hogy a tankönyvben szereplő Smith nevű házaspár szájába adott mondatok lényegében ugyanazokat a közhelyeket, tartalmatlan kliséket, semmitmondó banalitásokat ismételgetik, amelyek a valóságban is alkotóelemei a kispolgári házaspárok otthoni társalgásának. Felfedezi, hogy a beszéd elidegenül eredeti gondolatközlő funkciójától, s a tartalomtól elszakadva már csak a maga formális szabályainak engedelmeskedve alakítja a társalgás menetét. Ez adja a kiinduló ötletet első antidarabja, A kopasz énekesnő megírásához. Darabírás közben jobban megérti, miért éltek benne ellenérzések a színházzal szemben. Valójában a naturalista színház konvenciói zavarták, hamisnak érezte a naturalista színháznak azt a törekvését, hogy elhitesse nézőivel: a színpadon közvetlenül a valóságot látják.
A minden eddigi drámai hagyományt megtagadó, a dráma forradalmasításának szándékával íródott A kopasz énekesnő. Az antidarab alakjai úgy beszélgetnek egymással – s ez adja a komédia ellenállhatatlan nyelvi humorát –, mintha emberformájú automaták lennének, akik egy nyelvkönyv példamondatai alapján társalognának egymással. Ahogy tovább romlik a gépezet, úgy válik egyre képtelenebbé, abszurdabbá a dialógus, s ezzel a helyzet is kifordul a realitás sarkaiból. A vendégekre várva, majd őket üdvözölve előbb Smithék, később pedig Martinék is felmondják az angol társalgási nyelvkönyv idevonatkozó példamondatait.
A komédia sokat idézett egyik jelenetében – a melodrámák nagy egymásra találási jeleneteinek a paródiájában – Martinék felfedezik, hogy nemcsak ugyanazon a vonaton utaztak, méghozzá egymás mellett, de még egy házban is laknak, sőt ugyanabban a családi ágyban is alszanak. Mindebből azután levonják a logikus következtetést – ez nem lehet másképp, minthogy ők férj és feleség. Az egymásra találás ünnepélyes pillanatához illő méltósággal, de minden látható érzelem nélkül ölelik át egymást...
Ionescót – mint egyszer elmondta – nagyon meglepte, hogy a színműve, amelyben a nyelv tragédiáját vélte megírni, milyen felszabadult, harsány nevetést vált ki a nézők körében. Hiszen művében nagyon is elkeserítő, kóros folyamatokra kívánta a figyelmet felhívni. Mindez azonban csak azután juthat eszünkbe, hogy jól kinevettük magunkat A kopasz énekesnő komikus alakjain, mulatságos helyzetein, szellemes nyelvi fordulatain. Ionesco oly mértékben távol tartja komikus automatafiguráit önmagától és tőlünk, hogy a legcsekélyebb mértékben sem érzünk velük azonosságot, s ezért elbukásukon teljes felszabadultsággal tudunk nevetni.
Ahogy tovább romlik a gépezet, úgy válik egyre képtelenebbé, abszurdabbá a dialógus
A zombori premierre, amely a színház alapításától számítva az 528. bemutató volt, 2020. december 12-én került sor. A mintegy 75 perces darabot a székvárosiak a pandémia miatti szünet után láthatták.
– Ionesco az abszurd drámáiban a modern ember magányával és létének értelmetlenségével foglalkozott. Úgy vélte, hogy az emberek által beszélt nyelv nem megfelelő, automatizált, és hogy nem képes kifejezni a legintimebb tartalmat, mert kopott és személytelen kijelentésekből áll. Az ő világában az emberek beszélnek, és semmit sem mondanak. Hiányzik a belső életük, mert a mindennapi életet mechanikusan élik. Az Ionesco olyan embert mutat be, aki elmerült társadalmi környezetében, és aki nem tűnik ki belőle – mondta Iva Milošević rendezőnő. – Ionesco A kopasz énekesnő darabjában tiltakozott a kispolgári konformizmus ellen. Véleménye szerint a konformista, a kispolgár elveszett, elembertelenedett, megkövesedett. A városlakók szavait csak értelmetlen zajnak tartotta. Az abszurd színházában érthetetlen helyként ábrázolja a világot. Eltűnődött azon, hány sztereotip kifejezést használunk a mindennapi életben, és hogy az emberek, akikkel valójában találkozunk, egyéniségek-e. Mintha arc nélküli lények, karakter nélküli személyiségek lennének!
Ionesco abszurd drámájának szövegét Ivanka Pavlović ültette át szerb nyelvre. A produkcióban letisztult ötleteivel és alkotó munkájával Gorčin Stojanović díszlettervezőként, Biljana Grgur jelmeztervezőként, Vladimir Pejković zeneszerzőként vett részt.
