Viszonylag régóta vagyok székvárosi lakos, és az elmúlt tizenhárom évben meglehetősen sokat laktam óvodák és iskolák mellett.
Jelenleg egy ovi és egy általános iskola közé vagyok bepréselve, ami ilyenkor, nyaranta felettébb elviselhető, viszont szeptemberben...
Az állandó gyerekzsivajt viszonylag könnyen megszoktam, mert egy idő után már oda sem figyeltem arra, hogy a kicsi Petar torka szakadtából ordít, mert Milica elvette tőle a játékát, harmadszor is.
Ami picivel jobban zavar, az a szülők áradata, amely leginkább egy autós rajzáshoz hasonlít legjobban, amelyben hirtelen elvesznek a közlekedési szabályok, és az egyirányú utcákban elszabadul a pokol. Egymással szemben álló autók dudálnak, hangoskodnak a szülők, mindeközben csak a legbátrabb járókelők képesek kijutni az általuk kialakított övezetből.
Igazából még ez sem okoz akkora problémát, mert az iskolaév végére minden szülőnél kialakul egyfajta rutin.
Gondolom, hogy részben azért, hogy ne okozzanak közúti balesetet, részben pedig azért, hogy ne ugorjanak egymás torkának.
Teljesen más volt a helyzet pár évvel ezelőtt, amikor egy középiskola mellett laktam.
Mondanom sem kell, nagyobb volt a hangzavar is, kevesebb volt a szülő, de több volt a vér és a bűncselekmény.
Nem egyszer kellett kikerülni a hormonoktól túlfűtött nebulókat, akik éppen egymást náspángolták a panelünk bejárata előtt, mert a tanárok nem láttak odáig.
Ugyanide jártak káros szenvedélyeiknek hódolni, amely a dohányzástól az alkoholfogyasztáson keresztül, egészen a marihuána használatáig terjedt.
Egészen addig, ameddig a rendőrség szépen a nyakára nem lépett a társaságnak. Akkor aztán tartottak egy kisebb szünetet. Az igazat megvallva, azt hiszem, utánuk egy új banda telepedett a panel elé, akiket még nem stoppoltak le a fakabátok.
Áh, régi „szép” idők…
